Irányítás kell a hadviseléshez, és segítséget jelent a sok tanácsadó. (Példabeszédek 24:6)

Mai Igénket egy nép uralkodója, a bölcs Salamon király fogalmazta meg. Abban a korban, amelyben ez elhangzott a népek, népcsoportok úgy éltek egymás mellett, hogy nem ritkán acsarkodtak egymásra, sőt kisebb-nagyobb csatákat vívtak, vagy éppen háborúztak egymással. Meg akartak tartani, vagy éppen meg akartak szerezni bizonyos területeket és ez hadviseléssel, küzdelemmel járt, és általában nem kevés emberi áldozattal is.

 Irányítás kell a hadviseléshez, és segítséget jelent a sok tanácsadó. (Példabeszédek 24:6)

Mai Igénket egy nép uralkodója, a bölcs Salamon király fogalmazta meg. Abban a korban, amelyben ez elhangzott a népek, népcsoportok úgy éltek egymás mellett, hogy nem ritkán acsarkodtak egymásra, sőt kisebb-nagyobb csatákat vívtak, vagy éppen háborúztak egymással. Meg akartak tartani, vagy éppen meg akartak szerezni bizonyos területeket és ez hadviseléssel, küzdelemmel járt, és általában nem kevés emberi áldozattal is.

Ha elfáradtál IV.

„Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a seregek Istenéért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerontották oltáraidat, prófétáidat megölték karddal, egyedül én maradtam meg, s most nekem is életemre törnek, hogy elvegyék." (1Kir 19:14)

4. Kérjünk segítséget!

Illés nehéz feladatot kapott az Úrtól (1Kir 19:13-18), és közben pedig egyedül érezte magát. Így panaszkodik: "Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a seregek Istenéért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerontották oltáraidat, prófétáidat megölték karddal, egyedül én maradtam meg, s most nekem is életemre törnek, hogy elvegyék" (1Kir 19:14).

Ha elfáradtál III.

„A tűz után halk és szelíd hang hallatszott." (1Kir 19:12)

3. Vonuljunk vissza!

Miután Illés eljutott a Hórebre, ott Istennel találkozott. Mi az Istennel való találkozást -- főleg ha az éppen a Hóreben történik -- úgy képzelnénk, mint a törvényadást: remeg a hegy, füstöl és villámlik, és Isten dicsősége mindent átható erővel jelenik meg. Ennek azonban épp az ellenkezője történt.Illés meghívást kapott, hogy találkozzon az Istennel, találkozását pedig így örökítette meg a Szentírás: „És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben.

Ha elfáradtál II.

„...negyven nap és negyven éjjel ment, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig." (1Kir 19:8b)

2. Éljünk Isten jelenlétében!

Miután az ételből erőt merített, Illés hosszú útnak indult, melynek a végén Istenhez jutott el: "...negyven nap és negyven éjjel ment, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig" (1Kir 19:8b). A próféta arra a hegyre jutott el, ahol Isten a kivonulást követően megjelent a népnek, s a Törvényt adta nekik -- azt a Törvényt, melynek betartásáért most Illés minden erejével küzd.

Ha elfáradtál I.

Elég most már, URam! Vedd el az életemet… (1Kir 19:4)

Illés éppen csak túl van prófétai szolgálatának legnagyobb sikerén, amikor életének legnagyobb mélységét tapasztalja meg. Határozott kiállásával és felszólításával igyekezett visszavezetni Izrael népét az igaz Isten imádatához, az Úr pedig egy igazán különleges csodával igazolta saját magát és prófétáját (1Kir 18). Most pedig a próféta menekülni kényszerül, és kimondja azt, ahogyan érzi magát: "Elég volt, Uram, vedd el életemet" (1Kir 19:4, KNB).

Engedelmesség III. 

"És abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. Aki azt mondja: ismerem őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt (1Jn 2:3-6).

4. Az engedelmességünk mutatja meg az Istennel való kapcsolatunk valódiságát.

Engedelmesség I.

Lásd, én ma áldást és átkot adok elétek. Áldást, ha hallgattok Isteneteknek, az ÚRnak parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok nektek. De átkot, ha nem hallgattok Isteneteknek, az ÚRnak parancsolataira, és letértek arról az útról, amelyet ma megparancsolok nektek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. (5Móz 11:26-28)

A Biblián elejétől végigvonul az Istennek való engedelmesség. A Törvény summásan fogalmazza meg: Engedelmeskedj Istennek, és áldott leszel; légy engedetlen, és átkot vonsz magadra.

Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." (Mk 12:28-31)

Ha valaki szereti az Urat, az keresi a Vele való kapcsolatot.

Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." (Mk 12:28-31)

Az egyik zsoltárban olvassuk: Szeretlek Uram, én erősségem!

Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." (Mk 12:28-31)

Szeretet tekintetében az Istenhez köze nincs ember csak önmagára néz, valamint azon kevesekre, akik valamiért kedvesek számára.

Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." (Mk 12:28-31)

Jézus korának nagy vallási vezetői, a törvényt naponként olvasó és azt buzgón betartani igyekvő farizeusok és írástudók egy magas mércét felállító, az emberi életre nézve szabályokat alkotó, távolságtartó Isten képét látták maguk előtt.

Egyek legyetek! 4.

És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk: Én ő bennük, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél. (Jn 17,22-23)

Honnan ered a megosztottság, a széttöredezettség, az egység hiánya? A Biblia azt mondja, hogy a mi ősellenségünknek a Diabolosznak, a szétdobálónak a célja az, hogy egymás ellen fordítsa az embereket, ahogy szembefordította Istenével is, Aki őt a legjobban szerette.  Már szembe került egymással az első házaspár, szembekerülnek a testvérek: Káin és Ábel.

Egyek legyetek! 3.

És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk: Én ő bennük, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél. (Jn 17,22-23)

Mit értünk egység alatt? Az egység teret ad a különbözőségnek. Az egység azt jelenti, hogy bár nem értünk egyet mindenben, továbbra is tiszteljük egymást és megtanulunk együtt élni egymással.

Egyek legyetek! 2.

És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, őnékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk: Én ő bennük, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél. (Jn 17,22-23)

Ismerősek ezek a kifejezések: Egységben az erő! Egy mindenkiért, mindenki egyért! Sajnos sokszor nem ez válik valósággá! Az egyház, a gyülekezet azonban olyan hely és közösség kellene, hogy legyen, ahol valósággá válnak ezek a mondatok, ahol nemcsak együtt vagyunk, hanem egyek is vagyunk a hitben, Krisztusban.

Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: „Békesség néktek!" (Jn 20:26)

Tamás nem látta a feltámadott Jézust, de azt látta, hogy a tanítványtársai jól vannak. Ők azt állították, hogy látták az Urat, ők már nem szomorkodnak, hanem örvendeznek, boldogok voltak. Rájuk van írva, hogy mit éreznek. De ő még nem tudott így érezni és élni sem.

 Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." (Mk 12:28-31)

Isten egy van ezen a világon.

Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: „Láttuk az Urat." Ő azonban ezt mondta nekik: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem." (Jn 20:24-25)

Az Igénket megelőző szakaszban arról olvashatunk, hogy Jézus megjelenik a félelemtől és szomorúságtól bezárkózott, de együtt lévő tanítványoknak.

Az emberi szeretet és az Úr szeretete...

...között lényeges a különbség. Ha a szeretetről van szó, általában a szívünkre, vagy valamely tárgyra gondolunk. Ha Isten szeretetére gondolunk, akkor általában egy kereszt juthat eszünkbe. 
Milyen meglepő lenne embertársainknak, ha valakinek a születésnapjára egy keresztet adnánk ajándékba. Hiszen a kereszt nem az életet, boldogságot, szeretetet jelképi. 
Jézus Krisztus keresztjének egészen más a jelentése, mert ez a legnagyobb ajándék, amit egy ember kaphat.

Boldogok, akik nem látnak és hisznek. (Jn 20:29)

Mi nyugtatja meg a tanítványokat? Mi ad lelki békét, mi nyit új távlatokat? A feltámadott Jézussal való találkozás. Pedig a gyász, tagadhatatlanul nagy mélységet tartogat. Hány és hány ember mondja azt, miután elveszít valakit, aki nagyon közel állt hozzá, hogy „Nincs értelme az életemnek."Jézus nélkül, a feltámadott Jézus nélkül lehet így látni a veszteséget. Jézussal találkozva, vele közösségben élve ez nem így van.

Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." (Mk 12:31)

Ebből a mondatból két kérdés fakad: hogyan szeretem jól önmagam és ki a felebarátom? Mikor és hogyan szeretjük jól önmagunkat? Akkor és úgy, ha elfogadjuk, hogy Isten teremtményei vagyunk. Urunk alkotott bennünket és célja van az életünkkel. Önmagunk elfogadása a helyes önszeretet. Vigyáznunk kell, hogy ez ne csapjon át önzésbe, hogy ne gondoljuk azt, hogy az élet rólunk szól, hogy mi vagyunk a világ közepe.

Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. 4Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.

Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. 4Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.

Boldogok, akik nem látnak, és hisznek. (János 20:29)

A halál, az elmúlás gondolata mindnyájunk lelkében ott van. Hol gyengén, hol erősen, de megjelenik bennünk a mulandóságunk tudata. Milyen erős a halál? – tehetjük fel a kérdést. A válasz pedig az, hogy a halál erős, nagyon erős. Erősebb, mint mi vagyunk. Mindnyájunkra vár. Nincs hatalmunk felette. Nekünk nincs. Ha csak önmagunkra nézünk, mint emberi teremtményekre, akkor elkeseredve vehetjük tudomásul: egyszer meghalunk és ez ellen tenni nem tudunk.

Ekkor odament az írástudók közül egy, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?" Jézus így válaszolt: „A legfőbb ez: Halljad, Izráel, az Úr, a mi Istenünk, egy Úr, és szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat." (Mk 12:28-31)

Életünknek vannak kisebb-nagyobb kérdései.

Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem.

Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. (Jn 17:4)

Amikor egy reformátor azt mondta és élni igyekezett, hogy Soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség, akkor ezt ne csak egy reformátorhoz kössük, hanem mondja ki bátran minden református is. Legyen szívünkből fakadó gondolat ez, hogy egyedül Istené a dicsőség! Nem a magam dicsőségét kell keresnem otthon, a családban, a munkahelyen, a gyülekezetben, hanem egyedül az Istenét.

Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. (Jn 17:4)

Olyan csodálatos a mi református köszönésünk. „Áldás, békesség!" – szoktuk mondani. Mindkét kifejezés mögött az Isten cselekvő munkáját kell meglátnunk, felismernünk, hiszen nincs áldás csak Istentől, nincs igazi békesség csak az Úrtól. Az erdélyi testvérek egyenesen úgy mondják, hogy „Békesség Istentől!" Mert a békesség nem belőlünk fakad, hanem az Úr munkája nyomán lehet a mienk.

Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. (Jn 17:4)

Az Ószövetségben olvasható Bábel tornya történetében azzal találkozunk, hogy az emberek azért kezdtek el egy égig érőnek szánt tornyot építeni, mert nevet akartak szerezni maguknak. A bűneset óta ez nem egyszerűen jelen van az ember életében, hanem sokak szívében ez a fő motiváció, hajtóerő, hogy legyek valaki, hogy vigyem valamire, hogy a nevem fennmaradjon.  A világ azt üzeni: valósítsd meg önmagad, Isten viszont így szól: csatlakozz hozzám és valósítsd meg azt, amit én szánok neked.