„De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! -és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért, hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban.

„...mert a szívnek teljességéből szól a száj" (Mt 12,34b)

A mennyei Gazda azon örvendezik, ha Igéjével van tele a szívünk. Ám lehet a szívben keserű irigység, viszálykodás indulata, testi érzés, gondolat sokasága is. Ha a kamra jó dolgokkal van tele, azokból hozhatunk ki, ha rossz dolgokkal van tele, akkor csak ezekből vehetünk. Mivel, vagy Kivel van tele a te szíved?

A hit által életünkbe költöző Jézus Krisztus új szívet teremt bennünk.

Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek? Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki? (Mk 4:40-41)

Egyezzünk meg, hogy a tanítványoknak volt, amitől begazoljanak. Legtöbbjük tapasztalt hajós volt, ismerte a Genezáreti tónak gyilkos szeszélyeit. Értek már meg viharokat és hallották az öregek intő történeteit is. Ebben a rájuk szakadt veszedelemben hatalmas előnyük volt: velük utazott Jézus.

 A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám add ki nekem a vagyon rám eső részét! (Luk 15,12)

Ha kell valami, akkor kérünk. Amúgy elvagyunk magunknak. Hányszor hangzik el a szánkról ez a szó, adj. Értelmezésünk szerint Isten az, aki ad, de másra nem is nagyon kell nekünk. Szükségleteink, vágyaink vannak, s kell valaki, aki megadja azokat a dolgokat, amelyek önmagunk és vágyaink, elképzeléseink számára szükségesek, mert amúgy nem tudjuk kiteljesíteni magunkat.

 „A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám add ki nekem a vagyon rám eső részét!" (Luk 15,12)

A fiatalabb fiú tiszteletlen, önfejű, felelőtlen, de mer beszélni az apjával, s nem akadályozza semmi abban, hogy elé álljon és elmondja kérését. Felháborító a kérés, de ő ismeri az apját, s tudja, hogy ezt is lehet. Ő érzi, hogy szeretve van. S ez az apa-fiú kapcsolat felhatalmazza arra, hogy kérjen. Nem a kérés tartalma, hanem az, hogy BESZÉL az apjával jelzi a kapcsolatot, tanúskodik a viszony milyenségéről.

Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia… (Luk 15, 11)

Ketten voltak fiak. Mindketten ugyanannak az apának a fiai, ugyanazt a szeretetet, türelmet, nevelést kapták az apjuktól. S mindketten azt a speciális viszonyulást is, amely elengedhetetlen. Hiszen, nagyon jól tudjuk, hogy egyformán szeretni nem lehet, s nem is szabad. Csak speciálisan, azaz minden személyre lebontva. Másképp kell szeressem a szüleimet, feleségemet, lányaimat, fiamat, barátaimat.