Higgyetek az Ő prófétáinak - július 22, csütörtök- 1 Mózes 12
Olvasmány - Jézushoz vezető út 5. fejezet 12. nap
Midőn átadjuk magunkat Istennek, természetesen mindazt fel kell adnunk, ami elválasztana Tőle bennünket. Azért mondotta a Megváltó: "Ezenképpen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom"(Lk 14:33). Mindazt el kell hagynunk és fel kell adnunk, ami szívünket elvonhatja Istentől. A gazdagság sok ember bálványa. A pénz szeretete, a vagyonszerzés vágya az az aranylánc, amely Sátánhoz kötözi őket. Gondtalan, kényelmes és felelősség nélküli élet, rang és méltóság szintén oly bálványok, melyeket sokan imádnak. Azonban szét kell törnünk a rabszolgaság eme bilincseit. Nem lehetünk félig Istené, félig pedig a világé. Nem vagyunk Istennek a gyermekei, ha nem vagyunk teljesen azok. Sokan vannak, akik azt állítják, hogy Istent szolgálják, de mégis saját erejükből akarják parancsolatait megtartani, jellemüket átalakítani és üdvösségüket biztosítani. Szívüket nem készteti Krisztus szeretetének mélységes tudata, hanem azért igyekeznek az Istentől rájuk bízott keresztényi kötelességeket teljesíteni, hogy a mennyet kiérdemeljék. Ily vallásnak nincs semmi értéke.
Ha azonban Krisztus vonult be szívünkbe, akkor annyira megtelik tiszta szeretettel és a vele való közösség szent örömeivel, hogy szakadás többé nem állhat be. Ha Őreá tekintünk, megfeledkezünk önmagunkról. Krisztus szeretete életünk és tevékenységünk forrásává válik. Ha szívünk mélyében éreztük Krisztus és az Atya bensőséges szeretetét, akkor nem kérdezzük, mily fokig szükséges Isten parancsolatait megtartanunk; akkor nem akarunk megállni a legalsó fokon, hanem tökéletes összhangban kívánunk élni Megváltónk akaratával. A legnagyobb komolysággal törekszünk ennek elérésére, és olyan élénk érdeklődéssel viseltetünk iránta, amely teljesen megfelel a kilátásba helyezett dicsőségnek. A Krisztusról való vallástétel, iránta való mélyebb szeretet hiányában üres beszéd csupán, értelmetlen külsőség és szolgai járom.
Azt hisszük talán, hogy igen nagy áldozat mindent felajánlani az Úrnak? Tegye fel mindenki ezt a kérdést: "Mit adott Krisztus érettem?" Életét, szeretetét és szenvedéseit - mindent feláldozott Istennek Fia a mi megváltásunk érdekében. Lehetséges-e, hogy ilyen végtelen szeretet méltatlan tárgyai, szívünket távol tartsuk Tőle? Életünk minden egyes pillanatában az Ő kegyelmi áldásait élvezzük; épp ezért nem vagyunk képesek teljesen megérteni azt a mélységes tudatlanságot és kimondhatatlan nyomort, amelyből kimentett bennünket. Vajon feltekintünk-e hozzá, kit a mi bűneink juttattak a keresztre, úgy, hogy készakarva lekicsinyeljük végtelen áldozatát és szeretetét? Látva a dicsőség Urának ezen mély megaláztatását, vajon zúgolódhatunk-e azért, hogy csak küzdelmek és önmegtagadás által nyerhetünk életet?
Az Úr Ábrahámnak tett ígérete 1Móz 12:2-ben évszázadokkal korábban keletkezett, és újabb örökérvényű igazságot nyilatkoztat ki. „Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel” (új prot. ford.) Az áldásokat, amelyeket Isten nekünk ad, nem szabad önző módon felhalmoznunk. Azért kapunk áldást, hogy áldás legyünk mások számára. Azzal, hogy megosztjuk az Istentől kapott áldásokat, az Ő nevének szerzünk dicsőséget.
„És megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei” (3. vers). Isten megáldotta Ábrahámot azért, hogy ő is áldás legyen mások számára. Ő megáld bennünket azért, hogy családunk áldásban részesüljön rajtunk keresztül. Így leszünk Isten áldásainak csatornája a körülöttünk élők számára.
Az áldás és a bukás útjai nagyon közel vannak egymáshoz. Ábrahám megrontotta becsületességét azzal, hogy feleségét, Sárát testvérének mondta. Hitének hiánya majdnem tragédiába torkollott. Ahogy a fáraó kijelentette: „feleségül vehettem volna őt” (19. vers angolból fordítva). Ábrahám hitetlensége oda vezethetett volna, hogy elveszti azt, akit a legjobban szeret. Évekkel később Ábrahámot Isten hasonló hitpróba elé állítja. Vajon most hinni fog Istenben, hogy Sára gyermeket fogan idős korában? Amikor egy ponton elbukunk, Isten újra és újra visszavezet bennünket ugyanabba a helyzetbe. Az Úr iskolájában nem ugorhatunk át, és nem hagyhatunk ki egyetlen leckét sem. Istennek hála, Ábrahám végül átment a vizsgán, és mi is átmehetünk.
Mark Finley
Kapcsolódó hírek:
Olvasmány - Jézushoz vezető út 11. fejezet 32. nap Az ima: magasztos kiváltságunk
Olvasmány - Jézushoz vezető út 10. fejezet 31. nap
Olvasmány - Jézushoz vezető út 10. fejezet 30. nap
Olvasmány - Jézushoz vezető út 10. fejezet 29. nap Isten ismerete