Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 10, HÉTFŐ - 1 Mózes 30
Olvasmány - Jézushoz vezető út 10. fejezet 30. nap
Isten szól hozzánk Igéjében is. Abban még világosabban nyilatkozik meg jelleme, hozzánk való viszonya és nagy váltságterve. Előttünk fekszik a próféták, az ősatyák és a többi szent férfiak története. Mindannyian "hozzánk hasonló természetű" emberek voltak (Jak 5:17). Látjuk, hogy hozzánk hasonlóan nekik is küzdeniük kellett a csüggedésekkel, kísértésekkel, de mégis mindannyiszor felülkerekedtek, és Isten kegyelme által győzelmet arattak. Ha példáikat látjuk, az életszentségre irányuló törekvéseinkhez bátorságot merítünk. Ha azon fenséges tapasztalatokról olvasunk, melyeket ezek a férfiak szereztek, ha azt a fényt, szeretetet és áldást szemléljük, melyeknek örvendhettek, ha arról a munkáról olvasunk, melyet a nekik adott kegyelem által elvégezhettek, akkor ugyanaz a Lélek, mely ihlette őket, felgyújtja ma bennünk is a lelkesedés szent lángját; teljes szívünkből vágyakozunk hozzájuk hasonló jellemre és hozzájuk hasonlóan járni Istennel.
Jézus azt mondta az ótestamentumi iratokról - és menynyivel inkább áll ez az újszövetségiekről -: "Ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam" (Jn 5:39). Róla, a Megváltóról, kiben összpontosul minden reményünk az örök életre. Hiszen az egész Szentírás Krisztusról beszél. Mert a teremtésről szóló első tudósítástól kezdve, "és nála nélkül semmi sem lett, ami lett"(Jn 1:3), a befejező ígéretig: "és ímé hamar eljövök"(Jel 22:12), az Ő művéről olvasunk, és az Ő hangját halljuk. Ha meg akarjátok ismerni az Üdvözítőt, kutassatok a Szentírásban! Isten Igéje töltse be egész szíveteket!
Ez az élő víz, mely égető szomjúságotokat csillapítja; ez a mennyei élő kenyér. Jézus kijelenti: "Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek"(Jn 6:53); ennek magyarázatául pedig: "A beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet"(Jn 6:63). Testünk abból épül fel, amit eszünk és iszunk; ugyanez a dolog természetes rendje a világban is: amin elmélkedünk, amin gondolkozunk, az ad lelki, szellemi lényünknek erőt és színt.
A megváltás lényegébe maguk az angyalok is szeretnének bepillantani; az örökkévalóság végtelen korszakain át ezt fogják tanulmányozni, és erről fognak énekelni a megváltottak. Vajon nem méltó-e ez most is a leggondosabb figyelemre és kutatásra? Jézus leírhatatlan irgalmassága és szeretete, s az áldozat, melyet érettünk hozott, méltó legkomolyabb és legalaposabb elmélkedésünkre. Gondolkodjunk többet Megváltónk és Közbenjárónk jelleme és küldetése felett! Ha mennyei dolgokon elmélkedünk, akkor hitünk és szeretetünk erősödik; imáink kedvesebbek lesznek Isten előtt, mert több hit és szeretet fogja azokat áthatni. Értelmesek és komolyak lesznek. Jézusba vetett bizalmunk erősödni fog, és napról napra gazdagodunk abban a tapasztalatban, hogy Ő "mindenképpen idvezítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez" (Zsid 7:25).
Ha Üdvözítőnk tökéletességét szemléljük, akkor bennünk is felébred a vágy, hogy teljesen átalakuljunk, megújuljunk az Ő képmására. Lelkünk éhezi és szomjúhozza azt, hogy Hozzá hasonlítsunk, akit imádunk. Minél inkább Krisztusra irányítjuk gondolatainkat, annál inkább fogunk róla másoknak beszélni és képviselni Őt az egész világ előtt.
A Bibliát nem csupán a tanult emberek részére írták, ellenkezőleg: a népnek szánták. Az üdvösség ismeretéhez szükséges nagy igazságok oly világosak, mint a déli napfény; senki sem veszhet el, kivéve azokat, akik Isten világos akarata helyett saját véleményüket követik.
Ne hallgassunk emberi véleményre a Szentírás tanait illetőleg, hanem kutassunk magunk Isten szavában! Ha mások gondolkodnak helyettünk, akaraterőnk és képességeink megbénulnak. Nemesebb szellemi erőink elsatnyulnak, és elveszítik képességüket, ha nem összpontosítjuk azokat az elmélkedésre méltó gondolatkörökre. Az értelem bővül, ha a Biblia jellemképeinek, tárgyköreinek kapcsolatait kutatja, szöveget szöveghez, lelkieket lelkiekhez mér.
Az élet egyik legnagyobb kihívása, hogy felismerjük Isten munkálkodását az élet megszokott körülményei közepette és úgy döntsünk, hogy megbízunk benne, és együttműködünk vele ahelyett, hogy ellene dolgoznánk. Gyakran saját elégedetlenségünk és türelmetlenségünk megvakít bennünket, hogy ne lássuk Istent életünk megszokott körülményeiben. A tizenkét pátriárka megszületésének története ilyen történet. Rákhel és Lea két nagyon boldogtalan asszony. Mindkettő iszonyúan vágyik arra, ami a másiknak van. Rákhel arra vágyik, hogy gyerekeket szüljön, mint Lea. Lea Jákób szerelmére vágyik, amit viszont csak Rákhel kap meg. Kölcsönös nyomorúságuk bezárja őket a hatalomért és az elismerésért vívott küzdelem börtönébe. És úgy tűnik, bezárja őket az Istentől, férjüktől és a többi családtagjuktól való elkülönülés börtönébe is. Éppen úgy, ahogy Ádám és Éva Istentől való
elidegenedésének azonnali következményei lettek saját házasságukra nézve, ugyanúgy Rákhel és Lea irigységének és hatalmi harcának bűne is azonnali gyümölcsöket hozott családjukban. Ezek a következmények messze hatóak voltak. Ennek a küzdelemnek a következménye a József elleni gyilkos összeesküvés, és a tizenkét nemzetség között később bekövetkező harcok sorozata. Ez a történet Isten népének a története. Úgy születtünk bele az emberiség családjába, és úgy neveltettünk, hogy egy erő elszakít bennünket a szerető kapcsolatoktól, és belesodor a hatalom és a felsőbbség megszerzésének vágyába.
A jó hír az, hogy Isten nem felejt ott bennünket életünk zűrzavarában. Ebben a történetben (22-24. vers) Isten megemlékezik Rákhel szenvedéseiről, akcióba lép érte, és megengedi, hogy egy fiat szüljön, akit Józsefnek nevez el. Ahogy Isten korábban meglátogatta Jákóbot a létráról szóló álomban, hogy összekössön egy kivetettet önmagával, úgy jön el most a megvetett Rákhelhez, aki valószínűleg vajmi keveset sejtett meg abból, ahogyan fia - Jézus prófétai előképe - megmenti és egyesíti majd a családot.
Jákób teljesen passzívnak tűnik a Rákhel és Lea közötti küzdelemben, de nem úgy a Lábánnal való magatartásában. Ez a fejezet és a következő feltárja előttünk azt, hogy Jákób egyre inkább képes Istenre hallgatni, és az ő irányítása szerint cselekedni, mintsem ellene. Még nem tanulta meg az Istenben való teljes bizalmat, de ebbe az irányba halad.
Douglas Tilstra
Kapcsolódó hírek:
Olvasmány - Jézushoz vezető út 11. fejezet 32. nap Az ima: magasztos kiváltságunk
Olvasmány - Jézushoz vezető út 10. fejezet 31. nap
Olvasmány - Jézushoz vezető út 10. fejezet 29. nap Isten ismerete
Olvasmány - Jézushoz vezető út 9. fejezet 28. nap