Higgyetek az Ő prófétáinak - augusztus 12, SZERDA - 1 Mózes 32
Olvasmány - Jézushoz vezető út 11. fejezet 32. nap
Az ima: magasztos kiváltságunk
Isten szól hozzánk a természet, a kinyilatkoztatás, gondviselése és Lelkének befolyása által. Mindez azonban nem elégséges; előtte nekünk is ki kell tárni szívünket. A helyes lelki élet fejlődéséhez szükséges, hogy valóságos összeköttetésben legyünk mennyei Atyánkkal. Ha szívünk hozzá vonzódik, és műveit, irgalmasságát, áldásait állandóan szemünk előtt is tartjuk, ez még nem jelenti azt, hogy vele érintkezünk, hogy közösségben vagyunk vele. Hogy ezt elérhessük, mindennapi életünkben is hozzá kell folyamodnunk tanácsért.
Szívünket feltárni Istennek mint barátunknak, ez az ima. Nem mintha szükséges lenne, hogy elmondjuk Istennek, kik vagyunk, mit akarunk, hanem hogy ily módon Istent a szívünkbe fogadhassuk. Az ima nem Istent hozza le hozzánk, hanem bennünket emel fel őhozzá.
Mikor Krisztus e földön járt, imádkozni tanította tanítványait. Arra oktatta őket, hogy mindennapi szükségleteiket vigyék Isten elé, és összes gondjaikat őreá vessék. Az az ígérete, hogy imájukat és kérésüket meghallgatja, biztosíték a mi számunkra is.
Jézus maga is gyakran imádkozott, amikor közöttük járt. Magára vette fogyatkozásainkat, gyengeségeinket, és áhítattal kért mennyei Atyjától támogatást és segítséget, hogy kötelességeire és próbáira felvértezze. Minden tekintetben Ő a mi példaképünk, gyengeségünkben testvérünk, aki "megkísértetett mindenekben hozzánk hasonlóan" (Zsid 4:15), de mint az egyedüli bűntelen, természete visszariadt a gonosztól; lelki fájdalmakat és kínokat szenvedett el a bűnös világban. Emberi mivolta az imát szükségletévé és kiváltságává tette. Atyjával való közösségében vigaszt és örömet talált. Ha tehát az emberiség Megváltója, az Isten Fia, szükségét érezte az imának, mennyivel inkább fontos, hogy mi, bűnös, gyenge emberek is felismerjük annak szükségét, hogy bensőségesen és állandóan imádkozzunk Istenhez!
Mennyei Atyánk arra vár, hogy ránk áraszthassa az áldások teljességét. Kiváltságunk, hogy szüntelenül merítsünk és igyunk határtalan szeretete forrásából. Nem különös-e mégis, hogy olyan keveset imádkozunk?! Isten mindig kész meghallgatni legkisebb gyermekének is szívből fakadó imáját, és mi mégis oly kevés hajlandóságot mutatunk, hogy Isten elé vigyük kívánságainkat. Vajon mit gondolnak a mennyei angyalok a gyenge, elhagyott és kísértésnek kitett emberiségről, mikor látják, hogy Isten végtelen szeretete sokkal többet óhajt nékik adni, mint amennyit kérni tudnának, de ők mégis oly keveset imádkoznak, és oly kishitűek?! Az angyaloknak öröm Istent szolgálni és közelében tartózkodni. Legnagyobb örömük, hogy Istennel közösségben lehetnek; ám e föld fiai, akiknek pedig oly nagy szükségük van arra a segítségre, melyet egyedül Ő adhat, elégedetteknek látszanak Isten Lelkének világossága és a vele való közösség hiányában is.
A gonosz sötétsége körülveszi azokat, akik az imát elhanyagolják. A kísértés szavai, melyeket Sátán súg a fülükbe, bűnre csábítják őket azért, mert az ima magasztos kiváltságát nem használják fel állandóan. Miért is vonakodnak Isten gyermekei imádkozni, holott tudják, hogy az ima kulcs a hit kezében, amely megnyithatja a mennyei tárház ajtaját, ahol a Mindenható kincseinek forrásai vannak felhalmozva. Folytonos ima és buzgó éberség nélkül abban a veszélyben vagyunk, hogy hanyagokká leszünk, és az egyenes ösvényről letérünk. Ellenfelünk folytonosan akadályozni akarja a kegyelem trónjához vezető utunkat, hogy a bensőséges imát és hitet nélkülözve, ne jussunk ahhoz a kegyelemhez és erőhöz, mellyel a kísértéseket legyőzhetjük.
Vannak feltételek, melyek alapján elvárhatjuk, hogy Isten meghallgatja imáinkat. Az első feltétel az, hogy segítségének szükségét érezzük és felismerjük. Hisz megígérte: "Vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizet a szárazra"(Ésa 44:3). Azok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, és akik szívük mélyéből vágyakoznak Isten után, biztosak lehetnek, hogy Isten megelégíti őket. De a szívnek nyitva kell lennie Isten Lelkének befolyása előtt, hogy az isteni áldásokat befogadhassa.
Nagy ínségünk már önmagában is olyan érv, amely a legbeszédesebben szólal fel érdekünkben. Ámde nékünk kell az Urat keresnünk, hogy érettünk cselekedjen. "Kérjetek és adatik néktek"(Mt 7:7). És Ő, "aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?"(Róm 8:32)..
Amikor Isten beavatkozik az általunk tapasztalható világba, az ritkán történik úgy, ahogy mi arra számítunk. Kezdve Ádám és Éva Istennel való találkozásával a bűnbeesés után, Káin Istennel való beszélgetésén, Mózes és az égő csipkebokor esetén, Jeremiás szolgálatra való elhívásán át, Jónás, Hóseás, Zakariás és Keresztelő János apjának találkozásáig Istennel, megfigyelhetjük, hogy Isten megjelenései általában meglepik, sőt esetenként meg is rémítik azt, aki mindennapi élete során találkozik az Úrral. Természetesen a legfőbb példa erre Jézus születése és élete. Amikor Isten szegény munkások csecsemőjeként belépett a világunkba, alig néhányan vették egyáltalán észre. Ahogy férfivá növekedett, nem ismerte fel, megvetette és ellene szegült annak a népnek a legnagyobb része, amelynek jó oka lett volna merőben máshogy fogadni Őt. Amikor Isten belép a mi életünkbe, az ritkán olyan, amilyenre számítunk.
Jákob már találkozott Istennel, húsz évvel ezelőtt, a létráról szóló álmában. A következő húsz évet Lábánnal és az igen boldogtalan feleségei gondjaival küzdve töltötte. Most pedig a felbőszült testvére, Ézsau bizonyos megtorlásával nézett szembe. Ha valamikor, akkor most volt itt annak az ideje, hogy Isten vígasszal és bátorítással jelenjen meg. Ugyan ki gondolta volna, hogy Isten ebben a pillanatban küzdőpartnerként lép be Jákob életébe? Jákob minden bizonnyal nem. Igazság szerint Jákobnak az egész éjszakás küzdelem nagy részében fogalma sem volt róla, hogy Istennel tusakodik. Csak pirkadatkor, mikor már teljesen kimerült és kész volt Isten kegyelmébe ajánlani magát, vette észre, hogy (azon az éjszaka, és egész életében) nem Ézsau, sem nem Lábán, sem nem valaki más emberi ellenfél ellen, hanem maga Isten ellen küzdött. Élete összes küzdelme egy pillanatra a középpontba került, majd véget ért azon a reggelen. Megérett egy új névre.
Mi a helyzet veled? Hogyan mutatkozott meg Isten a te életedben? Mennyire egyértelműen ismerted fel Őt? Mennyire fogtad fel, hogy mivel is küzdöttél valójában az egész életedben vagy épp ezekben az utóbbi nehéz időkben?
Douglas Tilstra
Kapcsolódó hírek:
Olvasmány - Jézushoz vezető út 10. fejezet 31. nap
Olvasmány - Jézushoz vezető út 10. fejezet 30. nap
Olvasmány - Jézushoz vezető út 10. fejezet 29. nap Isten ismerete
Olvasmány - Jézushoz vezető út 9. fejezet 28. nap