Add bele a szívedet! (1)
„Áldom az Urat mindenkor.” (Zsoltárok 34:2)

Ha egy szombati meccsen képes vagy kiordítani a tüdődet, de csendes és visszafogott vagy, amikor vasárnap Istent kellene dicsőítened, akkor talán jobban érdekel a sport, mint a lelki élet. Ajjaj! Isten dicsőítése azt jelenti, hogy elismerjük nagyságát, fenségét. Te mennyire értékeled Istent és a vele való kapcsolatodat? Azt mondod: „Néha nincs kedvem dicsőíteni Istent.” A kedvnek ehhez nem sok köze van! A jó kapcsolat nem érzelmeken, hanem elkötelezettségen alapul. A Biblia azt mondja: „… vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor, azaz nevéről vallást tévő ajkaink gyümölcsét” (Zsidók 13:15).

Figyeld meg az „áldozat” és „mindenkor” szavakat! Istennél az a dicsőítés számít igazán, aminek ára van! Képzelj el valakit, akinek jó állása, szerető családja és jó egészsége van, hogy Istent dicséri a gyülekezetben. Most képzelj el egy magányos embert, akit betegség sújt, mégis felemeli lankadt karját és hangját, és Istent magasztalja. Szerinted melyikük kap magasabb érdemjegyet? A zsoltáros azt mondja: „Napkelettől napnyugtáig dicsérjétek az Úr nevét!” (Zsoltárok 113:3). Ugyanez az ember a napjába beütemezett olyan szüneteket, melyeket imádkozásra és Isten dicsőítésére fordított: „Naponta hétszer dicsérlek téged” (Zsoltárok 119:164). Nekünk vannak kávészüneteink, teaszüneteink – neki dicsőítésszünetei voltak! Ha változást szeretnél elérni környezetedben és saját hozzáállásodban, kezdd el magasztalni Istent napod folyamán! Ez nem csak annyit jelent, hogy te áldod az Urat, hanem ő is meg fog áldani téged százegy különböző módon. Ne hidd el csak azért, mert mi mondjuk – próbáld ki, és fedezd fel te magad!