Jane Johnson Struck egy fagyos téli estén elindult, hogy vacsorát vigyen egy nemrég elhunyt barátja családjának. Forgalmi dugóba került, pedig napja már amúgy is szorosan be volt ütemezve. Sajnálta magát – és az is idegesítette, hogy amikor odaért a családhoz, senkit nem talált otthon. Elővette a mobiltelefonját, hogy tudtukra adja, itt járt, majd földbe gyökerezett, amikor az üzenetrögzítőről egy ismerős hangot hallott: „Vedd a kabátodat és a kalapodat, az aggodalmaidat hagyd a küszöbön; az élet olyan édes tud lenni az utca napos oldalán!” Annie hangja volt, a barátnőjéé, aki meghalt, miután hosszú csatát vívott az emlőrákkal, hátrahagyva három gyermeket és egy gyászoló férjet. Struck ezt írja: „Az emberek, akiket megérintett Annie személyisége, kitartása, és bizonyságtétele, melyet ilyen nehéz és méltatlan körülmények között is tanúsított, nem számítottak arra, hogy az ő hangját fogják hallani az üzenetrögzítőről. Tántoríthatatlan lelke csodálatra késztetett… nyíltan beszélt prognózisáról, de soha nem habozott dicsőséget adni Istennek az átélt kegyelemért és békességért. Tudta, hogy az élet Jézussal, bármi is jön, akkor is a napos oldalon való járást jelenti.” A zsoltáros így imádkozott: „Szavad által adj nekem életet!”
Struck így folytatja elbeszélését: „Ahogy meghallottam Annie hangját az üzenetrögzítőről… Isten még holtában is használta őt, hogy kihívás elé állítson engem. Hazafelé vezetve azon tűnődtem, hogyan ragyogja be fénnyel Isten a legsötétebb utat is… hogy az önsajnálat mennyire visszatartott az élet édességének ízlelésétől… aztán bocsánatot kértem önző hozzáállásomért. Hatalmas emlékeztető volt ez arra, hogy egy napon az élet teljes egészében a napos oldal lesz… a mennyben, ahol nincs sötétség, betegség vagy halál.”