Egy hölgy írta: „A férjemet rajtakaptam egy másik nővel. Bár bocsánatért könyörgött, én elégtételt kívántam, ezért beadtam a válókeresetet annak ellenére, hogy a gyerekeink kérték, hogy ne tegyem. Két évvel később a férjem még mindig próbált visszaszerezni, de én nem akartam. Megbántott és én bosszút akartam állni. Végül feladta a próbálkozást, feleségül vett egy kétgyermekes fiatal özvegyasszonyt, és újjáépítette az életét nélkülem. Ők mind boldogok, én pedig egy magányos, szerencsétlen asszony vagyok, aki engedte, hogy a keserűség tönkretegye az életét.” Nos, az nem is kérdés, hogy a hűtlenség bűn. De megbocsátás nélkül mi marad? Van egy pont, ahol a harag többé már nem egy egészséges érzelmi megnyilvánulás, hanem átveszi az irányítást felettünk. Olyan, mint a kábítószer, egyre több és több kell belőle. Ha ez megtörténik, egyre távolodsz a megbocsátástól, mert a harag táplálja energiádat, és harag nélkül úgy érzed, nincs erőd. Ez vezeti a gyűlöletkampányokat és a szélsőséges csoportosulásokat. Keserűség nélkül nincs értelme létezésüknek. Vajon mi marad a fajgyűlöletből vakbuzgóság nélkül, a fanatizmusból bosszúszomj nélkül, vagy a szexistákból hímsovinizmus nélkül? „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is” (Kolossé 3:13). A keserűség halálos, megöli a lelket.
Mit tehetsz annak érdekében, hogy ne válj megkeseredetté, ha megbántottak?
a) Nézz szembe azzal, aki megbántott, de lásd meg Őt, aki kegyelmes volt irántad, amikor senki más nem adott volna neked második esélyt!
b) Jusson eszedbe, hogy talán már ma, vagy a héten, vagy ebben a hónapban, vagy még az idén neked is szükséged lesz irgalomra!