Lehet, hogy jó vagy abban, amit csinálsz. Sőt, talán jobb vagy, mint a legtöbben, de mások segítsége nélkül sohasem leszel olyan jó, amilyen lehetnél. Soha nem fogod elérni a tőled telhető legtöbbet, ha nincs egy jó tanácsadód. Enélkül lehetetlen. Miért kell egy világelső teniszezőnek edző, ráadásul olyasvalaki, aki a pályán nem is olyan jó, mint maga a játékos? André Agassi így válaszolt erre a kérdésre: „A teniszben a győzelemhez elengedhetetlenek a finom igazítások, és az én edzőm, Gil a legjobb ezek felismerésében és alkalmazásában. Minél idősebb leszek, annál nagyobb szükségem van rá.” Miért? Mert a kor és a tapasztalat nem feltétlenül tesz jobbá, néha csak elmélyíti a rutint.

Az életben, akárcsak a sportban sosem lehet eljutni odáig, ahol már ne lenne szükségünk jó tanácsra. Mégis sokan aszerint a téves feltételezés szerint működnek, hogy a vezetőknek nincs szükségük vezetésre. Elkövetjük azt a hibát, hogy másokhoz mérjük magunkat ahelyett, hogy a bennünk rejlő, Istentől kapott lehetőségekhez mérnénk önmagunkat, így végül sohasem leszünk azzá, amivé válhattunk volna. Az önértékelés fontos dolog, de a másoktól kapott kiértékelés sorsdöntő lehet. A jó edző teljesítményedet saját képességeidhez méri, nem valaki máséhoz. Ő tudja, hogy mi telik tőled, ezért kényszerít arra, hogy mindent kihozz magadból, amit csak lehet. Arról nem is beszélve, hogy a jó edzők folyamatosan ott vannak a helyszínen, és figyelik a játékodat, nem bent az irodában várnak egy jelentést róla. Azért van ez így, mert ők is befektettek a te sikeredbe, a győzelmed számukra is győzelem. Ruthnak szüksége volt Naomira, Timóteusnak Pálra. Neked ki ad tanácsot?