A Szentírás egyik legszomorúbb igeverse, amikor Pál ezt írja: „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott” (2Timóteus 4:10). A futó megbotlott. A fény kialudt egy hívő életében. Miért?

1) Talán zokon vette, hogy keresztyénként a kisebbséghez tartozik? Azt mondják, hogy az egyháztörténelemben nem egy, hanem két Luther Márton volt. Mind a ketten felismerték a hit általi megigazulás nagy igazságát, mint az üdvösség útját. Az egyikük azonban, amikor leírta, elrejtette azt egy kolostor falában, mert félt a hatóságoktól. A másik viszont kiszegezte a wittenbergi vártemplom kapujára, és ezzel elindította a reformációt. Krisztus azt ígérte, hogy az üzenet, melyet ránk bízott, hatásos lesz, de azt nem mondta, hogy népszerű is! „Ne félj, te kicsiny nyáj…” (Lukács 12:32). Kisebbségi helyzetedet tekintsd megtiszteltetésnek!

2) Talán az Ige Kardja túl éles volt számára? Az embereknek szükségük van Isten üzenetére, de nem mindig akarják azt hallani. Néha még a keresztyének sem. „Tanítványai közül sokan, amikor ezt hallották, így szóltak: »Kemény beszéd ez: ki hallgathatja őt?« Ettől fogva tanítványai közül sokan visszavonultak, és nem jártak vele többé.” (János 6:60,66). Talán azt mondod, hogy ha túl szigorúak vagyunk az emberekkel, elveszítjük őket. Ha törvényeskedők vagyunk, akkor igen, de ha az Ige igazsága szerint járunk el, azzal építjük az Isten népéhez tartozókat, akik lámpásként világítanak a sötét világban. Jézus azt mondta: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (János 8:32). Néha előfordul, hogy mielőtt az igazság felszabadítana, először összetör. Mégis az igazságot kell hirdetnünk!