TESTVÉRI SZERETET

"Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek."

(Róm. 12,10.)

Amikor a Szentlélek az ember értelmét birtokába veszi, minden jelentéktelen panaszt és vádat félretesz testvérével szemben. Az igazság Napjának ragyogó fénysugarai bevilágítanak az elme és a szív rejtett kamráiba. Istentiszteletünkben nem lesz különbség gazdag és szegény, fekete és fehér között. Minden előítélet megszűnik. Ahogy Istenhez közelítünk, testvéreinkkel is egy testvériséget alkotunk. Zarándokok és idegenek vagyunk, akik egy jobb hon, mégpedig a mennyei felé tartanak. Ott véget ér minden büszkeség, vád, önámítás. Minden álarc lehull, és „meg fogjuk őt látni, amint van”. (I. Jn. 3,2.) Ott énekünk csatlakozik a mennyei karhoz, köszönetünk és hálánk felszáll Istenhez.
Az Úr Jézus eljött földünkre, hogy minden nemzetségből megmentsen férfiakat és nőket... Jézus azért jött, hogy fénnyel árassza el az egész világot. Szolgálatának kezdetén így foglalta össze küldetését: „Az Úrnak lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.” (Lk. 4,18-19.) 
Az Úr szeme teremtményein van; mindegyiket szereti és nem tesz különbséget fehér és fekete között azzal a kivétellel, hogy különösen gyengéd szánalommal viseltetik azok iránt, akik másoknál nagyobb terhet viselnek. Akik szeretik Istent és hisznek Krisztusban, mint Üdvözítőjükben, bár útjuk közben találkozniuk kell a megpróbáltatásokkal és nehézségekkel, mégis örvendező lélekkel fogadják el életüket úgy, amint van, mert tudják, hogy mennyei Istenük törődik dolgaikkal, és mindenért, amit a világ nem ad meg nekik, a legnagyobb ajándékokkal Ő maga fogja kárpótolni őket. (Selected Messages, 2. kötet, 487-488. oldal)