Köszönjük szépen kedves Marika a fenti írást, amely a Teremtést, a Megváltást és az Itéletet is magába foglalja, a Biblia tanítása szerint.

A teremtés és a bűneset

CSALÓKA „BIZONYÍTÉK”
1Móz 3:4-6 szerint milyen törvényszerűség vezetett Ádám és Éva bű-néhez? Mit tanulhatunk történetükből, ami segítségünkre lehet a kísér-tésben?
Sátánnak sikerült Évával beszélgetést kezdenie, ami során kételyt tudott ébreszteni benne azzal kapcsolatban, amit Isten mondott és hogy vajon miért mondta azt. Majd pedig állította, hogy Isten nem mondott igazat. Magyarázta Évának, hogy milyen hátsó szándékkal tilthatta el Isten őket a gyümölcstől. Szerinte azért von meg tőlük bizonyos jó dolgokat, hogy ne teljesedhessenek ki igazán. Ezzel Sátán gyakorlatilag éppen az előző kérdésre épített, amely-ben azt tudakolta, hogy valóban eltiltotta-e őket Isten a fáktól.
Éva a „bizonyítékok” három vonalán jut arra a következtetésre, hogy hasznára fog válni, ha eszik a gyümölcsből. Először is, látja, hogy „jó a fa eledelre” (1Móz 3:6). Talán látta, amint a kígyó evett a gyümölcsből, aki mondhatta is neki, hogy milyen ízletes. Érdekes, annak ellenére, hogy Isten megtiltotta Ádámnak és Évának a gyümölcs fogyasztását, Éva mégis ezt jegyzi meg: „jó a fa eledelre”. Mi többet mondhatnánk még az érzékszervek észlelése és az „Így szól az Úr” egyértelmű parancsa közötti ellentétről!?
„Kedves a szemnek” – ez volt a bizonyíték másik vonala, ami rávette Évát arra, hogy egyen a gyümölcsből. A kertben kétségkívül minden gyü-mölcs gyönyörű volt, az asszony azonban valamiért különösen megkívánta éppen azt, amivel Sátán kínálta.
Éva számára a harmadik szempont pedig az volt, hogy a gyümölcs állító-lag bölccsé teszi azt, aki fogyasztja, ezért akarta megenni. A kígyó arról biz-tosította, hogy ha fogyaszt belőle, akkor bölcsebb lesz, hasonlóvá válik Is-tenhez. A helyzet szomorú iróniáját viszont éppen az adja, hogy a Biblia sze-rint Éva már hasonló volt Istenhez (1Móz 1:27).
A Bibliából tudjuk, hogy Évát rászedte a kígyó, Ádámot viszont nem (1Tim 2:14). Ha Ádámot nem csapta be Sátán, akkor mégis miért evett? Tu-datosan nem engedelmeskedett Istennek, úgy döntött, hogy Isten helyett in-kább Évát követi. Milyen gyakran látni ma is éppen ilyen magatartást! Könnyen kísértést jelenthet számunkra, amit mások tesznek vagy mondanak, még ha szavaik, tetteik ellentétesek is Isten Igéjével! Ádám nem Istenre, ha-nem Évára hallgatott, a folytatást pedig az emberiség történelme néven is-merjük (lásd Róm 5:12-21).

KEGYELEM ÉS ÍTÉLET AZ ÉDENBEN, 1. rész
Mózes első könyve 3. fejezetében a bűneset után az Úr először csak kérdéseket tesz fel: „Hol vagy?… Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, amelytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?… Mit cselekedtél” (1Móz 3:9, 11, 13)?
A 3. fejezetben viszont Isten első tényközlő kijelentései az iménti kér-dések után hangzanak el. Mit mond Isten a kígyónak, és mi a szavai je-lentése (lásd 1Móz 3:14-15)?
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Gondolkozzunk el azon, hogy mi minden következik a történtekből! Isten első kijelentése, amit a bűnbe esett világnak mondott, valójában a Sátán – és nem az emberiség! – feletti ítélet. Miközben az Úr kimondja az ítéletet Sá-tánra, az emberiségnek reményt ad az evangélium ígéretével (15. vers). Sá-tán végzetét kijelentve közli az emberrel a reménységet. Bűnük dacára már akkor eléjük tárja a megváltás ígéretét.
Azt is figyeljük meg, hogy csak az ígéret után, miután a 15. versben be-szélt a kegyelem és a megváltás reménységéről (amit úgy is nevezünk, hogy ősevangélium), mondja ki az Úr az ítéletet Ádámra és Évára: „Az asszony-nak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat… Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára…” (16-17. vers).
Ne menjünk el a lényeg mellett! Először jött az üdvösség ígérete, azt kö-vette az ítélet. Csak az evangélium alapvetése után hangzik el az ítélet, más-különben kárhoztatás volna. A Szentírás viszont egyértelműen fogalmaz: „Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a vilá-got, hanem hogy megtartassék a világ általa” (Jn 3:17).
Miért olyan fontos mindig kiemelni, hogy Isten szándéka a megmen-tés, nem a kárhoztatás? Hogyan veszíthetjük szem elől ezt a fontos igaz-ságot az életünkben meglévő bűn miatt? Vagyis, hogyan késztet a bűn arra, hogy elforduljunk Istentől?


KEGYELEM ÉS ÍTÉLET AZ ÉDENBEN, 2. rész
Mózes első könyve 1. és 2. fejezetében Isten kijelentéseket tesz (vagy pa-rancsol), pl.: „Legyenek világító testek az ég mennyezetén… Hozzon a föld élő állatokat… Nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 1:14, 24; 2:18). E kijelentések egyaránt a teremtéssel kapcsolatosak és meghatározzák az em-ber helyét a teremtett világban. Amint a tegnapi részben is megfigyeltük, a Bibliában feljegyzett következő kijelentés 1Móz 3:14-15, amiben az Úr az evangéliumot közli az emberrel.
Tehát a Szentírásban Isten legelső kijelentő nyilatkozatai a teremtéssel, utána pedig a megváltással kapcsolatosak, a megváltás pedig az ítéletnek az összefüggésében történik, ahogyan ennek lennie is kell. Hiszen mi volna az evangélium célja, mi szükség lenne „a jó hírre”, ha nem lenne ítélet, nem lenne kárhoztatás, amitől védelmet ígérne? Magában az „evangélium” fo-galmában benne értendő a kárhoztatás, amit mégsem kell elszenvednünk. Ez a „jó hír”!
Megszegtük ugyan Isten törvényét, Isten pedig megítéli a törvényszegé-seket, de Krisztus Jézusban megmenekülünk a kárhoztatástól, amit ez az íté-let elkerülhetetlenül magával hoz.
A teremtés, az evangélium és az ítélet témája nemcsak a Biblia első lapjain jelenik meg, hanem a végén is. Olvassuk el Jel 14:6-7 verseit! Hogyan kötődik ez a rész Mózes első könyvének első három fejezetéhez? Vagyis milyen párhuzamos gondolatokat találunk e versek mindegyiké-ben?
_____________________________________________________________
Jel 14:6-7 kijelenti, hogy Isten a Teremtő, és ez a kijelentés Mózes első könyve elejének fontos témája. Jelenések 14. fejezetében az „örökkévaló evangélium” jön előbb, amit követ az ítélet kihirdetése – Mózes első könyve sorrendjéhez hasonlóan. Szó van az ítéletről, de csak az evangélium után! Tehát fontos megfigyelni: a jelenvaló igazság üzenetének alapja mindenkép-pen a kegyelem, a jó hír, hogy noha kárhoztatást érdemelnénk, Jézus által mégis bűnbocsánatot nyerünk, megtisztulunk és megigazíttatunk. Az evan-gélium nélkül mi is olyan sorsra jutnánk, mint a kígyó és „utódai”, nem pe-dig olyanra, mint az asszony és „utóda”. Bámulatos, hogy ez a nagyszerű hír már az Édenben megjelenik, Isten első kijelentéseiben, amelyeket a bűnbe süllyedő világnak tett.

Ő A KEZDET ÉS A VÉG
AZ ALFA ÉS AZ OMEGA


AZ ISTENNEL VALÓ KAPCSOLAT HELYREÁLLÍTÁSA

Folytatása: a Bibliatanulmányoknál megtalálható lesz .......!!!!

Válasz