A félelemmel teli lélek (3)
„Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: »Mester, Mester, elveszünk!«” (Lukács 8:24)

A Bibliában azt olvassuk: „Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: »Menjünk át a tó túlsó partjára!« El is indultak. Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: »Mester, Mester, elveszünk!« Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. Aztán ezt kérdezte tőlük: »Hol van a ti hitetek?« Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: »Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?«” (Lukács 8:22-25).

Figyeld meg, mi működött ebben a történetben: a félelemmel teli lélek. Nem számít, milyen gyakran áld meg Isten és válaszol az imádságainkra, mi mégis újra megadjuk magunkat a félelemnek, amikor legközelebb valamilyen válsággal nézünk szembe, főleg ha olyannal, amilyennel azelőtt még nem találkoztunk. Ki mondta a tanítványoknak, hogy szálljanak csónakba? Jézus! Értsd meg ezt: a hit nem mentesít az élet viharaitól, hanem felkészít arra, hogy kiállhasd azokat. Amikor Isten akaratában jársz, semmilyen vihar, bármilyen ádáz is, nem tud elsüllyeszteni. Jézus már azelőtt tudta, hogy vihar közeledik, hogy a tanítványok beszálltak volna a csónakba. Miért tette ki őket mégis annak? Hogy felkészítse őket a jövőre, arra a napra, amikor nem lesz többé velük, nekik pedig üldöztetéssel, bebörtönzéssel, sőt hallállal kell szembenézniük.
A mai ige számodra tehát ez: „Ne félj, veled van az Úr, így át fogsz jutni a túlpartra!”