A Biblia írói következetesen állították, hogy az általuk leírt üzenet nem tőlük származik, hanem isteni forrásból vették azt. Ezért minden esetben az “Úr könyvének” (Ésa. 34,16.) tekintették, amit Isten parancsára kellett leírni. Jeremiásnak például azt mondta az Úr: “Végy elő egy könyvet, és mind írd bele a szókat, amiket én szóltam néked az Izráel és a Júda ellen, és minden nemzet ellen, attól a naptól fogva amelyen szóltam néked, a Jósiás ideje óta mind e napig” (Jer. 36,1- 2.). Dávid pedig azt mondta: “Az Úr Lelke szólott énbennem, és az ő beszéde az én nyelvem által.” (II. Sám. 23,2.).

Isten mindig olyan embereket választott ki és bízott meg, akik tisztelték Őt és üzenetét, akik nem akartak semmi emberit belekeverni a Tőle kapott kinyilatkoztatásba. Ezeket a kinyilatkoztatásokat az emberi nyelv szavaiba öntötték, annak minden korlátaival és gyengeségeivel együtt, de ennek ellenére mégis az Isten bizonyságtételeként maradtak fenn. Mivel tehát a Bibliában lévő üzenetek gondolati szerzője Isten, ezért azt teljesen isteninek kell tekintenünk. De mivel az Isten üzenetét embereknek kellett megfogalmazni, emberi nyelvre átültetni, ezért a szavakat teljesen emberinek kell tekinteni. A Bibliáról, mint Isten írott Igéjéről is elmondhatjuk azt, amit a testté lett Igéről, Jézus Krisztusról, hogy kettős természetű: vagyis teljesen isteni és teljesen emberi.

Bizonyos esetekben az íróknak azt parancsolta Isten, hogy pontosan az Ő szavait mondják el. A legtöbbször azonban arra utasította őket, hogy emberi képességeik szerint a legtökéletesebben írják le azt, amit láttak vagy hallottak. Ebben az esetben az íróknak a saját szavaikkal kellett megfogalmazni az Isten üzenetét, a saját stílusukban. Isten viszont minden időben gondoskodott arról, hogy az általa kiválasztott szent életű emberek torzulás mentesen adják tovább a Tőle kapott kinyilatkoztatásokat. Ennek érdekében mindenek előtt szent életű embereket választott ki erre a feladatra. Péter apostol azt mondja: “az Írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei” (II. Pét. 1,21.). A Biblia tehát nem más, mint Isten igazsága emberi nyelven, emberi módon kifejezve.

A kinyilatkoztatás sértetlensége érdekében Szentlelke által “ihlette” ezeket az embereket, vagyis felfokozta emberi képességeiket, hogy tökéletesen teljesíthessék feladataikat.

“Az ihletés nem az ember szavaira vagy kifejezéseire hat, hanem magára az emberre, aki a Szentlélek befolyására gondolatokkal itatódik át. De a szavak az ember gondolatának lenyomatát viselik magukon. Az isteni gondolat szétárad és összekapcsolódik az emberi gondolattal és akarattal; így történhet meg az, hogy amit az ember kimond, az nem más, mint Isten szava.” (1.Vál.Üz. 20,3.)

A Szentlélek ihletésének három fokozatát, azaz lépcsőjét ismerjük:

• Először akkor történik ihletés, amikor a próféta kapja Istentől a kinyilatkoztatást. Erre azért van szükség, hogy a próféta tökéletesen megértse az Istentől kapott üzenetet. Ennek érdekében Isten ekkor felfokozza a próféta értelmi képességét, és kikapcsol körülötte minden külső zavaró körülményt. Ezért vagy éjjel álomban kapja az isteni kinyilatkoztatást, vagy nappal látomásban. A látomás fizikai állapota esetenként teljesen hasonló, mintha a mély alvásban lenne, azzal a különbséggel, hogy ekkor nyitva lehet a szeme, de felébreszteni nem lehet belőle, amíg meg nem értette az Isten üzenetét. Máskor viszont a látomásban lévőnek Isten kikapcsolja minden fizikai érzékelését a körülötte lévő világ felé, míg másik oldalról viszont olyan képességekkel ruházza fel, amivel a körülötte lévők nem rendelkeznek (lásd: Dán. 10,7-9.).

• Másodszor akkor történik ihletés, amikor a prófétának tovább kell adnia az általa már megértett üzenetet. Ekkor Isten Szentlelke újra felfokozza a próféta értelmi képességét, hogy torzulás mentesen tudja tovább adni, találjon megfelelő szavakat, értelmesen fogalmazza meg a rábízott üzenetet, hiszen neki kell emberi nyelvre átültetni az isteni gondolatokat.

• Harmadszor pedig akkor van szükség az ihletésre, amikor mi vesszük kezünkbe a Bibliát, mint Isten üzenetét, tanulmányozás céljából. A prófétákhoz hasonlóan nekünk is szükségünk van a Szentlélek ihletésére és segítségére, hogy mi is torzulás mentesen értsük meg a próféták által átadott isteni üzenetet.

Isten különös módon munkálkodott azon, hogy ezek a különböző korban és különböző emberek által írott könyvek végül egyetlen nagy könyvé legyenek összegyűjtve. Ésaiás próféta azt mondja, hogy az Isten “szája parancsolta, és az Ő Lelke gyűjté össze őket”, egyetlen könyvbe (Ésa. 34,16.). A Biblia könyveinek ilyen módon történő kanonizálása úgy valósulhatott meg, hogy a keresztény Egyház a Szentlélek befolyása alatt felismerte egy-egy prófétai könyvnek az isteni eredetét és folyamatos aktualitását, és ezért hozzá csatolták a kánon folyamatosan kibontakozó gyűjteményéhez. A görög eredetű “kánon” szó jelentése “mérővessző”. Ez azt jelenti, hogy az isteni kánon “a Biblia” tekinthető az egyetlen mértéknek minden olyan írással szemben, amik azzal az igénnyel íródtak, hogy a benne foglalt üzenetek Istentől lettek adva és küldve az emberek számára.

Ezeket a különböző korban és különböző emberek által írott könyveket három dolog kapcsol össze egyetlen nagy könyvvé.

• Mindenek előtt a könyvek témája, vagyis a tartalom adja ezt az egységet. A Biblia ugyanis a Föld és az ember történelmét beszéli el az Isten megváltási tervének szempontjából, a teremtéstől az újjáteremtésig, írónként azonban különböző stílusban: vázlatszerűen, prófétikus kinyilatkoztatásokban, tanító levelekben, költői nyelvezetben, vagy éppen történeti beszámolókban.

• Ugyanakkor a Biblia könyveinek írói egyhangúan állítják, hogy nem a saját ismereteiket és gondolataikat közlik. Isten szólt hozzájuk, és Isten bízta meg őket a kapott üzenetek közvetítésével.

• Az Istenről és az emberi élet minden dolgáról adott tanítások vonatkozásában egy csodálatos összhang található ezekben a különböző korban írott könyvekben. Bár vannak olyan emberek is, akik ellentmondásokat vélnek felfedezni a Biblia kijelentései között. Ezek az emberek azonban minden esetben csak az ismerethiányukról és a hozzá nem értésükről tesznek bizonyságot.

Annak ellenére, hogy ezt a több ezer éves könyvet kézzel másolták és sokszorosították az évezredek folyamán, még mindig megbízható és hiteles kinyilatkoztatásnak tekinthetjük, mert a benne lévő üzenet nem sérült meg a másolások által. Isten Lelke őrködött fölötte. Így Isten még ma is szól hozzánk rajta keresztül. Feltárja és megismerteti velünk legrejtettebb gondolatainkat és bűneinket is. “Mert az Istennek beszéde... elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait” (Zsid. 4,12.). Válaszol a senkinek ki nem mondott töprengéseinkre, aggodalmainkra. Képes eloszlatni a félelmünket, bátorít, vígasztal, útmutatást és tanácsot ad. Jeremiás próféta ezért emlékezik meg így róla: “Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vigaszságára” (Jer. 15,16.).

A történelem során sokan és sokszor próbálkoztak azzal, hogy megsemmisítik a Bibliát, de minden ilyen irányú szándék sikertelenül végződött, mert Istennek mindig gondja volt rá. A Bibliához tartozó ihletett íratok közül egy sem veszett el a történelem évszázadai alatt. De egyetlen hamis, azaz nem Istentől származó irat sem került bele a Biblia eredeti gyűjteményébe. Semmilyen emberi törekvés nem érvényesülhetett, nem árthatott a Biblia egyetlen iratának sem, sértetlen és azonos maradt az évezredek folyamán is. “Megszárad a fű, és a virág elhull; De az Úr beszéde megmarad örökké” (I. Pét. 24-25.).

A Biblia könyvei között nem lehet válogatni oly módon, hogy az egyik már elavult és érvénytelen, míg a másik még nem. Jézus minden esetben megerősítette az Istentől származó Írás változhatatlanságát és örökkévaló érvényét: “míg az ég és a föld elmúlik, de a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik” (Mát. 5,17-18.). Azt is tanította Jézus, hogy az Írásban lévő kijelentéseket úgy kell elfogadnunk, ahogy vannak, nem szabad emberi önkényességgel magyarázni, vagy átértelmezni őket, vagyis “az írás fel nem bontható” (Ján. 10,35.). Vitás helyzetekben mindig rámutatott az Igével kapcsolatban az egyetlen helyes magatartásra: “A törvényben mi van megírva, mint olvasod” (Lk. 10,26.), máskor pedig azt mondta: “Meg van írva.” (Mt. 4,4.). Jézus Krisztus azt is mondta, hogy Istennek minden Igéjére szükségünk van, mert ezek mind Isten szájából származnak (Mt. 4,4.). Mivel ezeknek az iratoknak Isten a szerzője, ezért egyedül csak Ő lenne jogosult arra, hogy válogasson vagy érvénytelenítsen, Ő azonban nem tett ilyet. Ezért Pál apostol ki is mondja, hogy “a teljes írás Istentől ihletett” (II. Tim. 3,16.). A Biblia első és utolsó könyvének írója pedig arra figyelmeztet, hogy ezekhez az isteni iratokhoz sem hozzá tenni, sem elvenni nem szabad. “Semmit se tegyetek az igéhez, amelyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból” (V. Móz. 4,2.). “Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: Ha valaki ezekhez hozzátesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra. És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak” (Jel. 22,18-19.).

Meg kell értenünk azt a szabályt, hogy a Bibliában található isteni tanácsokat és gyakorlati elveket nem lehet felhígítani, azokhoz sem hozzá tenni, sem elvenni nem szabad. Ez azt jelenti, hogy ne akarjuk a személyes igényeink szerint átalakítani és átértelmezni az Isten Igéjét. Ne produkáljunk belőle magunk készítette elméleteket, elveket és tanácsokat, hanem fogadjuk el a Bibliába foglaltakat úgy, ahogy az Isten adta azt nekünk. Mert csak az így elfogadott isteni üzenet fog igazi érték lenni számunkra a lelki fejlődésünkben.