MÁSOK MEGMENTÉSE ÁLTAL MAGAMAT MENTEM MEG

"Viselj sondot magadról és a tudományról, maradj meg azokban, mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat."

(I. Tim. 4,16.)

Olvastam egy emberről, aki egy téli napon mély hófúvásban haladt előre célja felé. A hideg megdermesztette és észrevétlenül majdnem megfagyasztotta életerőit. Majdnem halálra dermedt, és már-már feladta az életért való küzdelmet, mikor meghallotta egyik utitársának nyöszörgését, akit már majdnem elpusztított a hideg. Részvéte felébredt iránta, és elhatározta, hogy megmenti őt. Addig dörzsölte a szerencsétlen ember végtagjait, míg nagy erőfeszítéssel lábaira állította. Mivel a szenvedő nem tudott önmaga megállni, karjaiban vitte a hófúváson át, amelyen azt gondolta, hogy még egyedül sem tud keresztüljutni. 
Mikor utitársát biztos helyre vitte, hirtelen megértette azt az igazságot, hogy felebarátját megmentve önmagát is megmentette. Egy másik ember érdekében tett komoly erőfeszítései meggyorsították vérkeringését saját ereiben is, amely már majdnem megfagyott, és egészséges meleget küldött végtagjaiba. 
A fiatal hivők előtt állandóan hangsúlyoznunk kell azt a tanulságot - élőszóval és példánk által -, hogy másokat segítve magunk is segítséget nyerünk, és ilymódon a legjobb eredményeket érhetünk el keresztényi tapasztalatainkban. A kétségbeesettek, akik azt gondolják, hogy az örök életre vezető út nagyon küzdelmes és nehéz, menjenek el és munkálkodjanak másokért. Az ilyen erőfeszítések - egyesítve az isteni világosságért mondott imával - saját szívüket is megelevenítik az isteni kegyelem életrekeltő befolyása által, és így saját szeretetük is nagyobb buzgósággal fog égni szívükben. Egész keresztényi életük valóságosabb és komolyabb lesz, és mélyebb imádkozó lelkület fogja áthatni. A szombati istentiszteleteken tett bizonyságtételeik telve lesznek mennyei erővel. Örömmel mondják el értékes tapasztalataikat, amelyeket a másokért való munkában nyertek. /RH. - /