Még a legharcedzettebb hívőket is érik kudarcok, és a nagy kérdés ilyenkor nem az, hogy: „Hogy engedhettem, hogy ez megtörténjen?” hanem: „Hogyan kell ezt jól kezelni?” A kárhoztató gondolatok könnyen jönnek, ám ez nem vezet semmi jóra. Csak csüggedést és újabb kudarcot eredményez. Ákán bűne miatt Izráel elvesztette a csatát Ajnál, és megfutamodtak ellenségeik elől. A kudarcra hasonlóan reagáltak, mint mi szoktunk: „Ekkor valósággal megolvadt a nép szíve, és olyanná lett, mint a víz” (Józsué 7:5). Hitük cserbenhagyta őket, bátorságuk elszállt. Még vezérük, Józsué is „arccal a földre borult” (Józsué 7:6) kétségbeesésében, hogy ennél csak rosszabb jöhet! Voltál már ilyen helyzetben? Felismered a mintát? Vereség, csüggedés, kétségbeesés, újabb vereség. Mi volt Isten válasza? „Kelj föl! Miért estél arcra? Vétkezett Izráel… Azért nem tudtak megállni Izráel fiai ellenségeikkel szemben… Kelj föl, szenteld meg a népet…” (Józsué 7:10–13). A mi Istenünk a bűnbánat Istene – nem az önmarcangolásé; a talpra állás Istene – nem a kudarcban fetrengésé!
 A szentség egy út, nem egy hely. Ha letértél az útról, Isten terve egyszerű: térj vissza azonnal! Valld meg bűnödet (ld. 1János 1:9), hittel fogadd el Isten kegyelmét és bocsánatát, és ne hallgass a sátán kárhoztató szavaira (ld. Róma 8:1)! „… egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé…” (Filippi 3:14). Egy járni tanuló gyermekhez hasonlóan, ha elesel, ne maradj a földön fekve, ne add fel! Csökkentsd a padlón töltött időt minimálisra – állj fel, és indulj el újra! Ne feledd: abban a pillanatban, amikor tudatára ébredsz bűnödnek, rögtön meg is bánhatod, és amint megvallod, biztos lehetsz Isten bocsánatában!