Amikor Anániás és Szafira látták, hogy mások eladják földjüket, és a bevételt a gyülekezetnek adják, hogy a szegényekről gondoskodni tudjanak, arra gondoltak, hogy ez jó ötlet – elméletben. Mindenesetre, amikor eladták a földjüket, a pénz egy részét megtartották maguknak, aztán hazudtak róla. Szerették volna, ha az emberek felfigyelnek rájuk, és lelki embereknek tartják őket, de nem akarták megfizetni ennek az árát. Péter azonban leleplezte bűnüket, és ezt mondta Anániásnak: „Nem embereknek hazudtál, hanem az Istennek.” (ApCsel 5:4). Nem csupán az indítékaik lepleződtek le, de bele is haltak. A következmény pedig: „nagy félelem szállta meg az egész gyülekezetet és mindazokat, akik hallották ezeket” (ApCsel 5:11). Egy lelkipásztor mondta: „Számos vasárnapon prédikáltam úgy, hogy az mélyen megindította gyülekezetem tagjait. De ironikus módon az igehirdetésre úgy „készültem”, hogy veszekedtem a feleségemmel útközben a templom felé, vagy megkeserítettem gyermekeim életét. A sokévi gyakorlat megmentett, és gyorsan átváltoztam lelkésszé, azonnal együtt érző, szent és lelki ember lettem. Pedig csak színleltem az egészet… mert az, ha úgy érezzük, hogy szükség van ránk, tisztelnek és igényt tartanak ránk, ugyanolyan nagy motiváció lehet, mint a Krisztus iránti szeretet.”

Ha le akarod ellenőrizni a motivációidat, íme, két igehely, melyet jól átgondoltan és imádságos lélekkel el kell olvasnod:
1) „… megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden gondolatot és szándékot. Ha keresed, megtalálhatod.” (1Krónikák 28:9).
2) „Én, az Úr vagyok a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője, mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek a gyümölcse szerint megérdemli” (Jeremiás 17:10).