Mielőtt arról beszélnénk, mi is az isteni vezetés, tisztázzuk előbb, hogy mi nem: 1) Nem utolsó mentsvár. Nem nagyon szoktuk Isten vezetését keresni, amíg valami nagy kérdéssel nem találkozunk, például, hogy kivel házasodjunk össze, melyik házat vegyük meg, mibe fektessünk be. A Lélek vezetése nem forróvonal! Ahhoz, hogy felismerd, vajon igazán vágysz-e Isten akaratának teljesítésére, kérdezd meg magadtól: „Milyen gyakran keresem Isten vezetését, amikor nem kell nehézségekkel szembenéznem?” 2) Nem csak néhány kivételezettnek jár. Az Ószövetségben Isten egy szamarat is szóra bírt (ld. 4Mózes 22:28). De mi lett volna, ha a szamárnak fejébe száll a dicsőség, és magát úgy tekinti, mint aki különleges lelki magasságban áll a többi négylábú felett? 3) Nem kifogás a tétlenségre. Valaki egyszer azt mondta, hogy úgy döntött, nem keres egy bizonyos állást, mert az lesz a jel Istentől, ha próbálkozás nélkül is megkapja. Azt jelenti ez, hogy bármi is történik passzivitásunk eredményeképpen, az Isten akarata? Ez olyan, mintha leülnénk egy autópálya közepére, és azt mondanánk: „Ha nem ütnek el, akkor tudni fogom, hogy ez Isten akarata, és nem az én test szerinti próbálkozásom.” 4) Nem óvatos kockázatkerülés. Néha nem is vezetést akarunk igazán, hanem biztonságot! A döntéshozatal félelmetes lehet – és magányos feladat. Még a kis döntések is kelthetnek nyugtalanságot, aggodalmat. Isten azt akarja, hogy kifejlődjön bennünk a helyes ítélőképesség, márpedig ezt nem érhetjük el anélkül, hogy döntéseket hoznánk, kockázatot vállalnánk, és időnként kudarcot vallanánk. Isten éretté váló gyermekeket akar, nem robotokat. Az ő célja nem csupán az, hogy rávegyen jó dolgok megcselekvésére, hanem az, hogy mi magunk akarjunk jók lenni.