Az angol parlament egy tagja elvitte kislányát a Westminster apátságba. Ahogy ott álltak, és a kislány a hatalmas oszlopokat nézte, az édesapja megkérdezte tőle: „Mire gondolsz, édesem?” A kicsi gyermeki őszinteséggel így felelt: „Arra gondoltam, apa, hogy otthon milyen nagynak nézel ki, itt pedig milyen kicsinek.” Isten jelenlétének alázatra késztető hatása van. Az Ószövetségben Dávid király, amikor a szentélybe ment, és az Úr előtt ült, ezt mondta: „Ki vagyok én, Uram, ó, Uram? És mi az én házam népe, hogy eljuttattál engem idáig?” A Biblia tele van olyan emberek példájával, akik megalázták magukat Isten előtt. Máté az evangéliumában saját nevét mindössze kétszer említi, és mind a kétszer hozzáteszi azt is, hogy adószedő. János egyáltalán nem is nevezi meg magát evangéliumában. Ahol az ő evangéliumában előfordul a János név, ott mindig bemerítő Jánosra utal. Önmagáról csupán így ír: „a másik tanítvány”, vagy: „a tanítvány, akit Jézus szeretett.” A Biblia két fontos könyvét írta Lukács, de saját nevét egyszer sem említi bennük. Pál, a Biblia legtermékenyebb szerzője, magáról azt mondja: „esztelen” (ld. 2Korinthus 12:11). Magát így jellemzi: „a legkisebb vagyok az apostolok között” (1Korinthus 15:9), később így fogalmaz: „minden szent között a legkisebb” (Efezus 3:8). Ahogy Pál egyre idősebb lett, egója úgy lett egyre kisebbé, és az egyik legkésőbben írt levelében úgy beszél magáról, mint aki „a bűnösök közül az első” (ld. 1Timóteus 1:15). Dávid király nem írt egyetlen zsoltárt sem, ami Góliát feletti győzelmét ünnepelné, de írt bűnbánati zsoltárt, melyben Betsabéval elkövetett bűnét vallja meg (51. zsoltár).
A mai üzenet tehát ez: mindig légy alázatos!