Jézus Krisztus életét tanulmányozva felismerjük, hogy számára az imádság nem fáradság, hanem feltöltődés volt. Ugyanez lehet számodra is, amikor Istenhez jössz, hogy lásd arcát rád ragyogni, amíg beszélgetsz vele imádságban. Amikor egy bírálgató emberrel találkozol, aki vitatkozni akar, az leszívja energiádat. De ha a legjobb barátoddal vagy együtt, akkor feltöltődsz energiával. Márpedig Jézus azt mondta: „ti az én barátaim vagytok” (János 15:14 Károli). Észrevetted már, hogy a szerelmesek egymással néha egészen gügyögve beszélnek, ahogy a kisbabákkal szoktunk? Ez végtelenül bensőséges és bizalmas – és egy harmadik személy számára kényelmetlen helyzet. Azért használjuk, mert ez a leggyengédebb nyelvezet, amit csak ismerünk. Jézus imaélete ilyen bensőségességet érzékeltetett. Istent az „Abba” néven szólította, ez az arám szó olyan meghitt közelséget fejez ki, mint például az „apukám” vagy az „apuci”. (Jézus arámi nyelven beszélt, ezért az Újszövetség egyes részei is arámi nyelven lettek megörökítve, bár a nagy része ógörögül íródott.) Az „abba” a zsidó gyermek első szava volt, mert olyan könnyű kimondani. Amikor Jézus Istennel volt, akkor valami módon erőt adott neki az az Atyjától kapott gyengéd szeretet, ami hasonlított arra, amilyennel egy felnőtt egy kisgyermek felé fordul. Ugyanezt te is megtapasztalhatod. Ezért írja Pál: „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: »Abbá, Atya!« Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek…” (Róma 8:15–17). Az imádságban a legnagyobb célod az Istennel való bensőséges kapcsolat legyen!