Néhány fontos megfigyelés: 
1) A kritizálás gyakran az önzésen alapszik. Oswald Chambers írta: „Óvakodjunk mindentől, amitől felsőbbrendűnek érezzük magunkat!” A kritizálás pontosan ilyen: kihangsúlyozza a bírálót, mintha ő lenne az, aki „mindent tud”. Ráadásul megadja azt az elégtételt is, hogy másokat állíthatsz reflektorfénybe. Az emberek sokkal nehezebben látják meg a te életedet, ha a kritizálás reflektorfényét az övékre irányítod. Ha így élsz, akkor a hozzáállásod ezt mondja: „Ha nem boldogulok az életben azzal, amit én csinálok, akkor majd abból lesz sikerélményem, hogy tudom, neked mit kellene jobban tenned.” Jakab azt írja: „nem kellene ennek így lennie” (Jakab 3:10). Pál pedig azt: „a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10). 
2) A kritizálás képes összetörni a szíveket. Képzeld el, hogy érezte magát Mózes, amikor a bátyja és a nővére hirtelen ellene fordult. Mivel a hozzánk legközelebb álló emberek ismerik életünk részleteit, ezért mindig sebezhetőek vagyunk. Néha szülőként gyermekeink életét zúzzuk össze azzal, hogy otthonunkban állandóan kritizáló légkör uralkodik. Talán e szavakat olvasva szinte hallod legszigorúbb kritikusod hangját: valamelyik szülődét, aki folyton legorombított. Hangja még mindig visszacseng emlékezetedben: „Sose voltál jó semmire, soha nem viszed semmire.” 
3) Hogyan kellene reagálni a kritikára? Pál így válaszol: „ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája” (Galata 1:10). Ne a bírálóidra hallgass, irányítsd figyelmedet arra, hogy Isten mit gondol rólad, és életed felfelé fog ívelni. Hiszen végeredményben egyedül az ő véleménye számít.