Huszonkét évvel azután, hogy testvérei eladták Józsefet rabszolgának, most ott állnak előtte, Egyiptom kormányzója előtt. Nem ismerik fel, de tudják, hogy sorsuk a kezében van. Te mit tettél volna az ő helyében? Megragadtad volna az alkalmat kiegyenlíteni a számlát? Emlékeztetted volna őket régi bűneikre? A következő néhány napban nézzük meg, mit tett József: nem beszélt róla fűnek-fának. Csak akkor ismertette meg magát a testvéreivel, miután mindenki mást kiküldött (ld. 1Mózes 45:1). Gondoskodott arról, hogy Egyiptomban soha senki ne tudja meg, mit tettek vele testvérei. Nem ugyanígy bánik-e velünk Isten is? Bőven fel tudna sorolni mindannyiunkról olyan hosszú bűnlajstromot, hogy eláshatnánk magunkat, de ő nem emlegeti fel múltbeli bűneinket. Akkor mi miért tesszük? Hogy ezzel büntessük a másikat! „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (1János 4:18). Mitől félünk? Hogy megússzák? Azt akarjuk, hogy a vétkes büntetést kapjon, ezért mondjuk el mindenkinek, mi történt. Ilyenkor: 
1) Istent játszunk! Isten azt mondja: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek”(Róma 12:19). Egyedül ő ismeri a vétkes gyengeségeit, melyek arra vezették, hogy ártson neked, és egyedül ő tudja, hogy megbánta-e tettét és megváltozott-e. 
2) Olyan mércét állítunk fel, mely alapján mi magunk is elítélhetők leszünk. „Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek” (Máté 7:2). 
Ha ez kellemetlen igazság számodra, akkor fogadd meg a következőket:„Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Efezus 4:31–32). Ha valaki ártott neked, akkor a „bocsásd meg, és felejtsd el” a helyes reakció.