Jákób nem volt egy adakozó természet. Sőt, épp az ellenkezője! Kicsalta bátyjától, Ézsautól az elsőszülöttségi jogot, aminek értelmében neki az apai örökségből kétszeres rész járt. Aztán, amikor apósánál, Lábánnál dolgozott, őt is kihasználta. Egy éjszaka azonban Jákób találkozott Istennel egy álomban, mely egész életét megváltoztatta, és amikor másnap reggel felébredt, ezt mondta Istennek: „… bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” Figyeld meg, ez több száz évvel a mózesi törvények hatályba lépése előtt volt! Ott ezt olvassuk: „a föld minden tizede az Úré… az Úr szent tulajdona az” (3Mózes 27:30). Jákóbot nem a törvény késztette tizedadásra, őt Isten iránti szeretete indította erre. Lehet szeretet nélkül adakozni; vannak, akik kényszerből teszik, vagy azért, hogy jó benyomást tegyenek másokra, vagy azért, hogy leírhassák az adójukból. De nem lehet szeretni adakozás nélkül! A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (János 3:16). Akkor hasonlítunk legjobban Istenre, amikor adunk. Jézus azt mondta: „… keressétek először az Isten országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek” (Máté 6:33 NKJV). A tizedadással Istent és az ő országát teszed első helyre. Ha az életedben te magad, az otthonod, az üzleted vagy az élvezetek vannak első helyen, akkor a fontossági sorrendedben hiba van. A tizedadás megfordítja ezt a sorrendet, és Istent az őt megillető helyre teszi: az első helyre. Amikor Isten tizedadásra utasít, ezzel azt mondja, hogy tedd szokásoddá azt az életelvet, hogy ő van az első helyen. Ha így teszel, akkor Jézus ígérete szerint mindazok a dolgok, melyek miatt nyugtalankodsz, „mind ráadásul megadatnak” neked.