A jóságos Úr bocsássa meg ezt mindenkinek, aki kész volt arra, hogy az Úristenhez... folyamodjék. (2Krón 30,18-19)

Élt ott egy Zákeus nevû gazdag ember, aki fõvámszedõ volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus. (Lk 19,2-3)

Olvasmányok: 1Kor 10,9-13 és Mk 11,27-33

Körülvettek engem a halál kötelei és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam. És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet.
116. zsoltár 3-.4.

Mikor az Isten hittel ajándékoz meg, melyben mi azzal a szilárd bizodalommal járhatunk, hogy Istenünk a Krisztusban kegyelmes Isten, akkor valóságos paradicsomban vagyunk. Ámde egészen váratlanul úgy fordulhat, hogy Isten elejt s mi úgy érezzük, mintha a Krisztust akarná szívünkbõl kitépni. Úgy elõvesz, hogy semmi vigasztalásunk nincs Benne, sõt az ördög csupa rémítõt hitet el Róla. Lelkünk szepegve érzi,hogy elvesztette Istenét s nincs egyebe, csak a merõ kegyvesztett harag, melyet a bûneivel érdemelt.
Sót ha semmiféle nyilvánvaló bûnrõl nem tud is, az ördög abból is bûnt tud csinálni, ami nem bûn, hogy ezzel zaklassa és aggassza a szívet: talán-talán nem is szeret az Isten s még a Krisztust is sajnálja tõled.
Ez éppen a legsúlyosabb próbatétel és szenvedés, mellyel Isten némelykor üstökön ragadja és gyakorolja az õ szentjeit. Ilyenkor úgy érezzük, hogy Isten teljesen megvonta kegyelmét és nem is akar többé magáénak. Akármerre nézünk, csak rettentõ haragot látunk. Ezt a legfelsõ próbatételt azonban nem kapja mindenki s csak az érti meg, aki benne van. Ekkora ütleget csak az erõs lelkek kapnak és bírnak ki.

Néha úgy tetszik nekünk, 
Elhagyott jó Istenünk; 
De szívemben él a hit: 
Végre mégis megsegít.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk az Északi Egyházkerület lelkészei által szerkesztett IgeIdő c. kötetből való.