A JELKÉPES NYELVEZET

Még az utókor keresztényeit is zavarba hozza Jézusnak ez a kijelentése. Nagyon keveseknek jut eszébe, hogy a „kard” szót nem kell feltétlenül az eredeti jelentésében érteni, használhatta ezt a szót Jézus jelképes értelemben is. Ha az összes evangéliumi feljegyzések összefüggésében vesszük vizsgálat alá, akkor a leghatározottabban ki lehet zárni azt, hogy Jézus valóságos kardra, vagyis öldöklő fegyverre gondolt ebben a kijelentésében. A következő kijelentéseket adja Jézus ebben a témában:

• „Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.” (Jn. 18,36.)

• „Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.” (Mt. 5,39.)

• „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.” (Mt. 5,44.)

• „Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.” (Mt. 26,52.)

Amikor Péter a Gecsemánéban történő elfogatáskor kardot rántott Jézus védelmében, akkor Jézus megállítja, és a szavaiból itt is egyértelműen kitűnik, hogy az előző beszélgetés alkalmával nem arra gondolt, hogy a rátámadók ellen karddal akar védekezni. Azt mondja Péternek, hogy Ő azonnal kérhetne több sereg mennyei angyalt a védelmezésükre, ha szükség volna rá. „Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál?” (Mt. 26,53.) Vagyis Jézusnak és az Őt kísérő tanítványoknak nem volt szükségük ezekre a földi és emberi kardokra, mint fegyverekre. Jézus egy tanító leckének szánta az egész beszélgetésen felépülő péteri magatartást. Másfajta kardra lesz nekik szükségük, ami megvédi őket sokféle veszélytől.

PÉLDÁZATBAN VALÓ TANÍTÁS

Jézus nagyon sok tanítását rejtette el egy-egy metaforikus kijelentés mögé. Metaforának nevezzük a példabeszédnek azt a formáját, amikor a mondanivaló egy hasonló fogalommal vagy dologgal kerül kimondásra, de az elbeszélésben hiányzik a hasonlító szócska. Hadd idézzek Jézus tanításaiból ilyen metaforákat.

• „Győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán"(Jel.5:5)

  • „Ti vagytok a föld sója  ......  a világ világossága”  (Mt. 5,13-14.)

  • „Én vagyok az ajtó  ......  a jó pásztor.”  (Jn. 10,9.  14.)

  • „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá.”  (Jn. 6,51.)

• Ezekben a példákban senki sem gondol arra, hogy Jézus valóban egy oroszlán lenne, vagy éppen ajtó, netán az a kenyér, amit megehetünk. A szövegben érezzük, hogy jelképes fogalomként kerülnek elő ezek szavak. Ugyanígy kellene érezni az aktuális történetben elhangzó jézusi kijelentésben is, hogy Jézus nem egy ilyen öldökléshez használatos kardra gondolt a tanításában, hiszen ez teljes mértékben ellentétbe kerülne a többi kijelentéseivel. Ezt az ellentmondást pedig nem feltételezzük Jézusról.

  Ugyanolyan értetlenség jellemezte a tanítványokat a kard kérdésében is, mint akkor, amikor Jézus a farizeusok kovászától óvta őket. Akkor is félre értették Mesterük szavait, mint ez alkalommal. Akkor a Betsaida felé vezető úton Jézus figyelmeztette a farizeusokkal és a sadduceusokkal kapcsolatban. „És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!” (Mk. 8,15.). A tanítványok azonban félre értették Jézusnak ezt a figyelmeztetését, úgy gondolták, attól szeretné visszatartani őket, hogy mivel kevés a kenyerük, vagyis szükséges vásárolniuk, de nehogy a farizeusoktól vegyék meg a hiányzó kenyeret.

  „Az írástudóknak és a farizeusoknak megtévesztő, félrevezető elveik voltak. Álcázták tanításaik igazi célját, s minden alkalmat felhasználtak, hogy ezeket mesterien belophassák hallgatóik elméjébe. Ezek a hamis elvek, ha egyszer elfogadták őket, úgy munkálkodtak, mint a kovász a lisztben, átjárták és átformálják a jellemet… Az ételbe kevert kovász észrevétlenül hat, az egész tésztát saját természetére formálja. Ugyanígy, ha a képmutatás helyet kap a szívben, átjárja a jellemet és az életet.” (JÉ 344,2)