ISTEN AJÁNDÉKA, A MEGBOCSÁTÓ KEGYELEM

"Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen. Míg elhallgattam, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt… Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak, és te elvetted rólam bűneimnek terhét."

(Zsolt. 32,1–3. 5.)

„Ahhoz, hogy Isten megbocsátó szeretetét elfogadhassuk és másoknak is közvetíthessük, elsősorban az szükséges, hogy felismerjük Isten hozzánk való szeretetét és higgyünk benne. Sátán ezernyi cselfogással él, hogy megakadályozzon abban, hogy ezt a szeretetet

felismerjük. Azt akarja elhitetni velünk, hogy rettenetesek bűneink és hibáink. Szerinte lehetetlenség, hogy Isten figyeljen imánkra, megáldjon és megmentsen minket. Önmagunkban valóban csak gyengeséget láthatunk és semmink sincs, aminek alapján jogot formálhatnánk Isten kegyelmére. Sátán erőnek erejével el akarja hitetni velünk, hogy hiába fáradozunk, úgysem tudjuk megváltoztatni jellemhibáinkat. Amikor Istenhez közeledünk, az Ellenség a fülünkbe súgja: »Semmi értelme sincs az imádnak, mert ilyen és ilyen gonoszságokat követtél el. Vajon nem vétkeztél-e az Isten ellen, nem cselekedtél-e a saját lelkiismereted szava ellen?« Mi azonban ezt mondhatjuk: »Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minden bűntől«.
Éppen akkor, amikor úgy érezzük, hogy vétkeztünk s ezért nem tudunk imádkozni, akkor van itt a legfőbb ideje, hogy imádkozzunk. Lehet, hogy szégyenkezünk és mélyen megalázottnak érezzük magunkat, mégis imádkoznunk és hinnünk kell. »Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én« (I. Tim. 1,15.). A bűnbocsánat és az Istennel való kiengesztelődés nem a szolgálatunk jutalma, nem érdemként adja Isten a bűnös embernek, hanem olyan ajándék, mely Krisztus szeplőtlen életszentsége folytán lesz a miénk.”