TÖREKEDJ VALÓS ÖNISMERETRE!

"Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a beteg, a szegény, a vak és mezítelen. Azt tanácsolom azért néked, hogy… szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss."

(Jel. 3,17–18.)

„Ismerjük meg önmagunkat, hogy önismeretünk bűnbánatra késztessen! Csak ezután juthatunk el a bűnbocsánathoz és nyerhetünk békét. A farizeus (Lk. 18,10–14.) nem érezte magát bűnösnek, ezért a Szentlélek nem munkálkodhatott benne. Lelkét az önigazultság páncélja vette körül, amelyen Isten nyilai, az angyalkéz hegyezte és irányította nyilak sem tudtak áthatolni. Krisztus csak azt az embert mentheti meg, aki tudja, hogy bűnös. Krisztus azért jött, hogy meggyógyítsa a töredelmes szívűeket, hogy a foglyoknak szabadulást, a vakoknak

pedig szemük megnyílását hirdesse, hogy szabadon bocsássa a lesújtottakat. De »az egészségeseknek nincs szükségük orvosra« (Lk. 5,31.). Tudnunk kell, hogy milyen állapotban vagyunk, különben nem érezzük, hogy szükségünk van Krisztus segítségére. Tudnunk kell, hogy milyen veszélyben vagyunk, különben nem keresünk oltalmat. Csak akkor vágyakozunk a gyógyulásra, ha fájnak a sebeink.

Önmagától egyetlen ember sem ismerheti fel a hibáit. »Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?« (Jer. 17,9.). A szánkkal talán elismerjük lelki szegénységünket, de a szívünk tiltakozik. Lehetséges, hogy miközben a lelki szegénységünkről beszélünk Istennek, a szívünket majd szétveti a gőg, felsőbbrendű alázatosságunk és igaz voltunk érzetében. Egy úton juthatunk csak igazi önismeretre: Krisztust kell szemlélnünk. Az ember azért tartja magát igaznak, mert nem ismeri Krisztust. Ha Jézus tiszta és tökéletes lényét szemléljük, igazi megvilágításban látjuk meg saját gyengeségünket, szegénységünket és hibánkat. Meglátjuk magunkat önigazultságunk rongyaiban. Felismerjük, hogy éppoly elveszettek és gyógyíthatatlan betegek vagyunk, mint a többi bűnös. Belátjuk, hogy ha üdvözülni fogunk, azt nem a saját jóságunknak köszönhetjük, hanem egyedül Isten végtelen kegyelmének.”