"És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről, és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az előbbi dolgok elmúltak."

(Jel.21,4.)

Nekünk egy élő, feltámadt Üdvözítőnk van, aki letörte a sír bilincseit, miután három napig feküdt ott, és Lázár feltámasztása előtt diadalmasan jelentette ki: „Én vagyok a feltámadás és az élet”. Jézus eljön, elkészültünk-e, hogy megállhassunk Előtte az eljövetelekor? Készek vagyunk-e, hogy Jézus Krisztusban való reménységben aludjunk el? 

Az Életadó nemsokára eljön… hogy letörje a sír bilincseit és előhozza foglyait… Utolsó gondolatuk a sír és a halál volt, de most így kiáltanak fel: „Halál! hol a te fullánkod? Pokol (sír), hol a te diadalmad?” (I. Kor. 15,55.). A halál fájdalma volt az utolsó, amit éreztek. Mikor felébrednek, a fájdalom eltűnt. Itt állnak halhatatlanságba öltözve, majd felemelkednek, hogy találkozzanak Urukkal a levegőben. Isten városának kapui szélesre tárulnak... és Isten megváltottai bevonulnak a kérubok és szeráfok mellett. Krisztus üdvözli őket és áldását adja rájuk e szavakkal: „Jól van, jó és hű szolgám; kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te Uradnak örömébe” (Máté 25,33). 

Mi az Úrnak öröme? Megváltónk látja szenvedéseinek eredményét, és megelégszik... Itt van előttünk valaki, akiért éjszakákon át könyörögtünk az Úrhoz, Ott egy másik személy, akivel halálos ágyán beszéltünk, és ő gyámoltalanságában Krisztusba kapaszkodott. Egy nyomorult részeges ember tekintetét igyekeztünk Jézusra irányítani, akinek van hatalma arra, hogy megmentsen. Elmondtuk neki, hogy Krisztus győzelemre segítheti őt. Most ezek a halhatatlanság dicső koronáját viselik fejükön. 

Ott nincs csalódás, szomorúság, bűn. Nincs aki azt mondaná: „Beteg vagyok!” Ott nincs gyászmenet, halál és gyász. Nincs elválás, megtört szív. Jézus velünk lesz ott, és szívünket béke tölti be... Az Ő jelenlétében teljes öröm van, és jobbján örök gyönyörűség.