"És járt Énókh az Istennel… háromszáz esztendeig."

(I. Móz. 5,22.)

Élt a szent embereknek egy sora, akik felemelkedtek és megnemesedtek az Istennel való kapcsolat által, akik társas viszonyban éltek a Mennyel. Éles értelmű férfiak voltak, csodálatos teljesítményekkel. Nagy és szent küldetésük volt, hogy igaz jellemet fejlesszenek, hogy tanítsák a kegyesség leckéjét nemcsak koruk emberiségének, hanem a jövő nemzedékeknek is... 
Énókhról meg van írva, hogy miután 65 évet élt, nemzett egy fiút, és ezután még háromszáz évig járt Istennel. Énók ezen korai évei alatt szerette és félte Istent, és megtartotta parancsolatait... Ádám ajkairól tudta meg a bukás sötét történetét és Isten kegyelmének örömhírét, amint az megnyilvánult ígéretében, és bízott a Megváltó eljövetelében. Azonban első fiának születése után Énókh magasabb tapasztalatot nyert, mert szorosabb kapcsolatba került Istennel. Jobban felismerte saját kötelességét és felelősségét mint Istennek egy fia. Mikor pedig látta gyermekének szeretetét atyja iránt, védelmében való feltétlen bizalmát, és mert érezte saját szívének mély, sóvárgó gyengédségét elsőszülött fia iránt, egy csodálatos leckét tanult meg Istennek az emberek iránti csodálatos szeretetéről az Ő Fiának ajándékában és azon bizalomban, amelyet Isten gyermekei mennyei Atyjukba helyezhetnek. 
Istennek Krisztus általi végtelen, felfoghatatlan szeretete lett elmélkedésének tárgya éjjel és nappal, és lelkének minden buzgalmával igyekezett kinyilvánítani szeretetét azoknak az embereknek, akik között lakott. 
Énókhnak Istennel való járása nem elragadtatásban, vagy látomásban történt, hanem mindennapi kötelességeinek teljesítésében... Családjában, az emberekkel való érintkezésében, mint férj és apa, barát és állampolgár: az Úrnak állhatatos, megingathatatlan szolgája volt. /PP, 84-85./