Van-e élet a halál után? A Biblia tanítása a halálról
Vajon mi történik, amikor meghalunk? Egyszerűen megszűnünk létezni, vagy valamilyen anyagtalan formában tovább működünk? Esetleg más testben folytatjuk az élet körforgását? Ezek a kérdések ősidők óta foglalkoztatják az embereket, és az erről alkotott elképzelések nagyon eltérőek. Egy dolog azonban bizonyos: előbb-utóbb mindenki szembesül az elmúlással.
A halál sűrű homályán képtelen keresztüllátni az emberi tudomány. Nincs eszközünk arra, hogy biztos tudományos választ adjunk e kínzó kérdésekre. Isten igéje azonban megmutatja számunkra, mi van a halál után.
Az első hazugság
A halállal kapcsolatos első isteni kijelentés az Éden kertjében hangzott el, közvetlenül az ember teremtése után:
„És azt parancsolta az ÚR Isten az embernek: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, bizony meghalsz.” 1Mózes 2:16-17
Elsőre talán furcsának tűnhet, miért beszélt Isten a halálról egy frissen megteremtett, élettől duzzadó világban. Ráadásul a halál ekkor még teljesen ismeretlen dolog volt, a bűnbeesés előtt nem is létezett:
„Azért ahogyan egy ember által jött be a bűn a világba, és a bűn által a halál…” Róma 5:12a
Isten arra tanította az embert, hogy örömteljes életét az Édenben csak addig élvezheti, amíg engedelmes marad. Amint eszik a jó és gonosz tudásának fájáról, meghal.
Ugyanakkor az ember nemcsak Istentől, hanem Sátántól is kapott tanítást, amikor a kígyó megkísértette Évát. Félrevezető kérdése után mindjárt az első mondata ez volt:
„…Bizony nem haltok meg.” 1Mózes 3:4b
Ez a kijelentés rendkívül tanulságos. Isten azt mondja: „Bizony meghalsz!” Sátán pedig így szól: „Bizony nem haltok meg!” Kezdettől fogva ellentmondott Istennek, és az embert is úgy vette rá a bűnre, hogy azt állította, nem fognak meghalni.
Sátánnak igaza volt?
Ádám és Éva nem esett össze holtan, amikor evett a tiltott fáról: életerejük még sok száz évig kitartott. Ez alapján úgy tűnhet, Sátánnak legalább részben igaza volt, hiszen nem azonnal haltak meg. Ami azonban még különösebb, hogy a legtöbb keresztény elképzelése szerint az ember anyagtalan alkotórésze (a lelke) valójában halhatatlan, így igazán nem is hal meg az ember – a tudatos létezés ugyanis test nélkül folytatódik.
Ha ez a valóság, akkor el kell ismerjük, hogy Sátánnak teljes mértékben igaza volt: az ember halhatatlan, mivel ténylegesen soha nem szűnik meg létezni. Ebben az esetben Isten első kijelentése a halálról („Bizony meghalsz”) nem abszolút igazság. Más szóval: szándékosan félrevezette az embert.
Halhatatlanság
Hogy tisztán láthassunk ebben a kérdésben, nézzük meg, mit mond a Biblia a halhatatlanságról:
„melyet a maga idejében megmutat az áldott és egyedül Hatalmas, a királyok Királya és az uraknak Ura. Egyedül ő halhatatlan, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik, akit az emberek közül senki nem látott és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.” 1Timóteus 6:15-16
Ez az ige kategorikusan kijelenti, hogy egyedül Isten halhatatlan. Egyetlen teremtmény sem rendelkezik önmagában halhatatlansággal. Istenen kívül egyetlen lény van csupán a világon, akinek megadta azt a képességet, hogy Tőle függetlenül is létezhessen:
„Mert ahogy az Atyának élete van önmagában, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában,” János 5:26
A Biblia ezen kívül azt írja Jézus Krisztusról, Isten Fiáról, hogy Ő maga az élet (János 14:16), és Isten akaratából minden teremtmény Tőle kapta kezdetben – és kapja folyamatosan – az életet:
„Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok, minden általa és őrá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.” Kolossé 1:16-17
Istenen és Krisztuson kívül nincs tehát más lény a világegyetemben, aki elidegeníthetetlen halhatatlansággal bírna. Minden más lény létét – az Atya akaratából – Krisztus tartja fenn.
Az örök élet feltétele
Ezért olvassuk a Bibliában, hogy Krisztus „hatalma szavával fenntartja a mindenséget” (Zsidók 1:3), ami azt jelenti, hogy Ő az élet forrása minden teremtmény számára. Ezt az életet csak a Krisztussal való kapcsolat függvényében birtokolhatják a teremtmények. Jézus kijelentette:
„Bizony, bizony mondom nektek, aki hisz, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá, hogy aki eszik belőle, ne haljon meg. Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá, ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké…” János 6:47-51
Az Úr többször is hangsúlyozta: csak annak van örök élete, aki hisz. Ő az élet kenyere, és aki ebből a kenyérből – az Ő életéből – „eszik”, az fog örökké élni, és az nem hal meg. János apostol még félreérthetetlenebbül jelenti ki ezt az igazságot:
„És ez az a bizonyságtétel, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.” 1János 5:11-12
Más szóval, az örök életet csak Krisztusban birtokolhatjuk. Akiben nincs meg Isten Fia, abban nincs meg az élet sem, így nem fog örökké élni.
Jó és rossz örök élet?
Ezen igéket sok keresztény úgy értelmezi, hogy Jézus itt nem általában a létezésről beszélt, hanem a „jó” örök életről – az igazak boldog és bűntelen életéről az újjáteremtett világban. Sok keresztény úgy gondolja, hogy van egy „rossz” örök élet is, amelyet a gonoszok – pontosabban halhatatlan lelkük – az örökké égő pokolban fognak eltölteni, mérhetetlen kínok és gyötrelmek között. A Biblia azonban sehol nem hozza összefüggésbe a gonoszok büntetését az örök élettel, ellenben határozottan állítja, hogy a halhatatlanságot Jézus Krisztus hozta el az embernek:
„Ez pedig most lett nyilvánvalóvá a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki eltörölte a halált, és világosságra hozta az életet és a halhatatlanságot az evangélium által.” 2Timóteus 1:10
„azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök életet ad,” Róma 2:7
A Biblia nem beszél kétféle halhatatlanságról, kétféle örök életről. Csak egy halhatatlanságról és egy örök életről beszél, ami Isten ajándéka azok számára, akik az evangélium szerint keresik Őt. Márpedig ha az embernek keresnie és elnyernie kell a halhatatlanságot, akkor világos, hogy Krisztus ajándéka nélkül az ember egyetlen része sem lehet halhatatlan vagy örök életű. Vitán felül áll, hogy az az Isten, aki a semmiből alkotott mindent, képes az általa teremtett lények teljes megsemmisítésére is. Jézus erre a könnyen belátható igazságra hivatkozott, amikor tanítványait vigasztalta a földi üldöztetések miatt:
„És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni, hanem inkább attól féljetek, aki mind a lelket, mind a testet elveszítheti a gyehennában.” Máté 10:28
Most, hogy megállapítottuk, a Biblia szerint az embernek nincs halhatatlan vagy elpusztíthatatlan része, továbbléphetünk a következő kérdésre:
Mi történik az emberrel a halálakor?
A Biblia arról beszél, hogy az embernek két alkotórésze van: teste és lelke (vagy más fordításban szelleme), és a kettő együttes működése tulajdonképpen az élő ember:
„Ekkor megformálta az ÚR Isten az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élő lélekké.” 1Mózes 2:7
A lélek/szellem nélkül a test halott (Jakab 2:26). Amikor ez a két alkotórész különválik, a Biblia szerint az ember működésképtelenné válik, és minden testi-lelki életfunkciója megszűnik:
„Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak, és jutalmuk sincs többé, mivel még az emléküket is elfelejtik. Szeretetük, gyűlöletük és vágyaik is immár mind elmúltak, és többé nincs semmi részük abban, ami a nap alatt történik… Ami kezed ügyébe kerül, vidd véghez erőd szerint, mert nem lesz cselekvés, megfontolás, tudás és bölcsesség a holtak hazájában, ahová mész.” (Prédikátor 9:7-8, 12)
A Biblia szerint a halál tudattalan állapot, ami leginkább a mély alváshoz hasonlítható. A halál állapotában egész egyszerűen semmi nem történik velünk, és mi sem érzékelünk semmit. Ez igaz mind a látható világra (ami a Nap alatt történik), mind a láthatatlanra (a holtak hazája). Ez a bibliai igazság egészen más megvilágításba helyezi a halottidézők szemfényvesztését, akik azt állítják, hogy képesek a meghalt emberek lelkével kommunikálni. A félelmetes valóság az, hogy Sátán és démonai gonosz játéka ez azokkal az emberekkel, akik kapcsolatba akarnak kerülni elhunyt szerettükkel. A Biblia szerint a halottak semmit sem tudnak, semmit sem tesznek, semmit sem gondolnak, semmit sem éreznek többé – és főleg nem érintkeznek többé az élőkkel.
De mit csinál a lélek?
Sokan úgy gondolják, hogy bár a test az enyészetbe megy, a lélek – személyiségünk tényleges hordozója – mégiscsak tovább él valahol. Való igaz, a Biblia azt mondja, hogy a lélek visszatér Istenhez, aki adta azt (Prédikátor 12:9). Ám sehol nem mondja azt, hogy ez a lélek a testtől különválva bármit is csinálna. Ellenkezőleg, a Biblia következetesen alvásnak nevezi a halál állapotát. Néhány példa a sok százból:
„Azután elaludt Dávid az ő atyáival, és eltemették Dávid városában.” 1Királyok 2:10
„Atyámfiai, férfiak, nyíltan beszélhetek nektek Dávid ősatyáról, hogy ő meghalt és eltemettetett, és sírja mind e mai napig köztünk van.” Apostolok cselekedetei 2:29
S bár Dávid Isten szíve szerint való ember volt, és egyik zsoltárában azt is írta, hogy „nem hagyod lelkemet a sírban” (Zsoltárok 16:10), Péter világossá tette, hogy Dávid itt nem önmagáról szólt, hanem Krisztusról prófétált. Pünkösdi prédikációjában Péter megmagyarázta, hogy Krisztus, nem pedig Dávid ment fel a mennybe (34. v.). Tehát az a tény, hogy Isten halálunk pillanatában magához veszi lelkünket, nem azt jelenti, hogy „szellemlényként” a mennybe megyünk, és ott test nélküli életet élünk tovább – különben Dávid is felment volna a mennybe. A lelkünk valóban tartalmazza személyazonosságunkat, de a test nélkül nem működőképes. Amikor meghalunk, Isten magához veszi lelkünket, megőrzi személyazonosságunkat, de a feltámadásig – amikor új testben újra élővé válunk – lelkünk „alszik”.
Ennek megfelelően maga Jézus is alvásként beszélt a halálról:
„Ezeket mondta, majd hozzátette: Lázár, a mi barátunk, elaludt, de elmegyek, hogy felköltsem. Tanítványai erre azt mondták: Uram, ha elaludt, meggyógyul. Pedig Jézus annak haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomnak alvásáról szól. Akkor Jézus megmondta nekik nyíltan: Lázár meghalt,” János 11:11-14
Amikor Jézus feltámasztotta a négy napja eltemetett Lázárt, nem a mennyből vagy a pokolból hozta vissza őt, hanem – saját szavai szerint – a halál alvásából költötte fel őt.
„Ő már az Úrral van!”
Miért mondják akkor a keresztények azt, amikor valaki meghal, hogy „Ő már az Úrral van!”, ha a halál csupán alvás? Hát István diakónus nem így kiáltott fel megkövezésekor:
„…Uram Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” (Apostolok cselekedetei 7:59b)
Ahogy az előző pontban láttuk, ez a szóhasználat nem feltétlenül jelenti azt, hogy István halála utána rögtön a mennybe került. Az az elgondolás, miszerint a halál pillanatában a lelkünk tudatos állapotban folytatja a létezést a mennyben, leginkább Pál két kijelentésére támaszkodik:
„Mert ez a kettő szorongat: kívánok elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb, de miattatok szükségesebb e testben megmaradnom.” Filippi 1:23-24
„Bizakodunk azért, és inkább szeretnénk elköltözni a testből és hazaköltözni az Úrhoz.” 2Korinthus 5:8
Ezen mondatok alapján úgy tűnhet, mintha Pál egy testtől független mennybe költözésről beszélne. Csakhogy ez az értelmezés nem veszi figyelembe a mikort és a hogyant. A hogyanról Pál 2Korinthus 5-ben is ír, a fejezet elején. A földi „sátor” levetkőzésével és a mennyei „hajlék” felöltözésével szemlélteti a régi test elbomlását és az élet új testben való folytatását (1-2. v.; vö. 1Korinthus 15). Szó sincs tehát arról, hogy bármikor test nélkül folytatnánk az életet valamilyen szellemi síkon! Ha így lenne, akkor a feltámadás teljesen felesleges lenne. Az élethez – az újhoz is! – testre van szükségünk.
Annak rendjéről pedig, hogy ki mikor lesz az Úrral, egy másik levelében ír részletesen, ahol az elhunyt hívők felől vigasztalja testvéreit Pál:
„Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, ugyanúgy Isten Jézus által, vele együtt előhozza azokat, akik elaludtak. Mert ezt mondjuk nektek az Úr szavával, hogy mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr fog leszállni a mennyből riadóval, főangyal szózatával és Isten harsonájával, és feltámadnak először azok, akik Krisztusban meghaltak, azután mi, akik élünk, akik megmaradtunk, velük együtt elragadtatunk a felhőkben az Úrral való találkozásra a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.” 1Thesszalonika 4:14-17
Jól figyeljük meg, mit mond Pál: a Jézus eljövetelét megérő hívők azért nem előzik meg az elhunyt hívőket a Jézussal való találkozásban, mert (1) Krisztus először a halottakat támasztja fel; (2) ezért egyszerre fogunk Krisztussal találkozni – vagyis senki nem előz meg senkit. Ennek a kijelentésnek nem lenne értelme, ha Krisztus visszajövetelekor az elhunyt hívők már régóta az Úrral lettek volna a mennyben!! De a valóság az, hogy a Krisztusban meghaltak jelenleg nincsenek az Úrral, mert alszanak! Jézus akkor támasztja majd fel őket új testben, amikor visszajön a mennyből, és velük együtt az életben maradt hívőket is magához veszi. A hívők ettől fogva lesznek mindenkor az Úrral! Éppen ezért a keresztények reménysége nem a halál utáni testetlen lét, hanem az új testben való feltámadás.
Összegzés
Ebben a tanulmányban a Biblia tanítását vizsgáltuk a halálról, és a következőket állapítottuk meg:
- Egyedül Isten halhatatlan
- Az embernek nincs természetes halhatatlansága; nincs elpusztíthatatlan részünk
- Az ember egyedül Jézus Krisztus által nyerhet örök életet, azaz halhatatlanságot
- A halál tudattalan, „mély alvás” a lélek számára
- Az emberi életfunkciók csak a testben való feltámadás után folytatódnak
Az igazán fontos kérdés tehát nem az, hogy van-e élet a halál után, hanem hogy megtaláltad-e már az életet Krisztusban, most, a halál előtt? Ez ugyanis az örök élet egyetlen feltétele. ■
Kapcsolódó hírek:
A SZERETET MINDENT ELFEDEZ...(I.Kor.13,7.)
Hála
Őseink nyomdokain.
"....szül fiat és nevezi azt Immánuelnek....”