"Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idején, míg a veszedelemnek napjai el nem jönnek, és míg el nem közelednek azok az esztendők, amelyekről ezt mondod majd: Nem szeretem ezeket."

(Préd. 12,3.)

Szeretném, ha le tudnám írni a keresztényi élet szépségét. Elkezdve az élet reggelén, a természet és Isten törvénye által irányítva a keresztény állandóan előre és felfelé halad. Naponta közelebb érkezik mennyei otthonához, ahol az élet koronája vár reá, és egy új név, „amelyet senki sem tud, csak az, aki kapja” (Jel. 2,17). Állandóan növekszik a boldogságban, szentségben és használhatóságban. Minden évnek előrehaladása felűlmúlja az előző évet. 
Isten egy létrát adott az ifjúság elé, amelyet meg kell mászniuk, amely a földtől az égig ér. Ezen létra felett van Isten, és a létra minden fokára ragyogó dicsősége árad. Figyeli azokat, akik felfelé kapaszkodnak, és segítséget küld nekik, ha kezeik szorítása ellankad és lépteik ingadoznak. Hirdesd örömmel, hogy senki sem marad ki a mennyei városból, aki kitartóan mászik felfelé a létrán. 

Istennek angyalai, akik fel- és leszállnak azon a létrán, amelyet Jákob álmában látott, segítenek minden embernek, akik fel akarnak jutni a mennybe. Örzik Istennek népét, és figyelik minden lépésüket. Azok, akik megmásszák a felfelé vezető, meredek, ragyogó utat, elnyerik jutalmukat, mert bemennek Uruknak örömébe. 

A gyermekkortól gyakorolt istenfélelem biztosítja mindannak élvezetét, ami az életet boldoggá teszi... Azok, akik csak akkor kezdik keresni Istent, amikor életük ideje már majdnem lejárt, elvesztik a tiszta, nemes élet boldogságát, amelyet sosem nyújthat ezen élet múló élvezeteinek keresése. Azok, akik régen megismerték Istent, azok, akik ifjúságuktól fogva a menny tiszta forrásából merítették boldogságukat, előkészültek arra, hogy belépjenek Isten családjába. /YI –/