Áldott az Úr, aki nyugalmat adott népének, Izráelnek egészen úgy, ahogyan megígérte. (1Kir 8,56a)

Krisztus a mi békességünk. (Ef 2,14)

Olvasmányok: Róm 11,1-12 és 1Krón 16,23-43

Augusztus 25.
Ekkor elõállt egy törvénytudó, hogy megkísértse, és ezt kérdezte: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" Õ pedig ezt mondta neki: "Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?" Õ pedig így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes erõdbõl és teljes elmédbõl, és felebarátodat, mint magadat." Jézus ezt mondta neki: "Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz." Õ viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: "De ki a felebarátom?" (Lk 10,25-29)

Egy törvénytudó Jézust "kísértette", azt akarta tudni, kellõen járatos-e az Isten dolgaiban. Az ilyen kérdések mindig rejtettek bizonyos csapdát. Jézust azonban nem tudták legyõzni. Beszélgetésük most az örök életre vezetõ útról szólt. Ezen az úton mi is szeretnénk elindulni, sõt célhoz is érkezni. Az oda vezetõ utat nekünk már ketten mutatják meg: a törvényadó Mózes és a bûnöst megigazító Jézus.
Mózes kezében a két kõtábla. "Ezt cselekedd, és élsz!" - tolmácsolta a teremtõ Isten akaratát. A Teremtõ megszabta a nappal és az éjszaka rendjét, az évszakok váltakozásával a növények életét. A Tízparancsolattal pedig rendet szabott az emberek, a családok és a népek életében. Az Ószövetség népe számára a törvény nem számított kellemetlen tehernek, hanem örömmel és hálásan fogadott isteni ajándéknak. S ha az Isten népe közösségében mindenki a törvény útján járna, nem lennének kerítések, zárak, börtönök!
A törvény útjelzõ tábla: erre menj, nem lesz szükséged figyelmeztetésre, nem ér utol büntetés, nem furdal lelkiismereted sem. A két kõtábla azonban fenyegetõ tilalomfa is, Mózes arca a haragtól sugárzik. Mi pedig remegve vagy dacosan bevalljuk: nem tudom betartani szigorú követeléseidet, sõt már nem is akarom. Ilyen vagyok, Uram, ilyennek teremtettél!
Jézus, aki soha nem vétkezett, nagyon jól tudja, hogy mi mind gyarlók és esendõk vagyunk. Isten általa meghirdetett országát az irgalom és a megbocsátás jellemzi. Jézus a bûnt bûnnek tartja, de megkeresi az elveszettet, utánamegy az eltévedtnek. Akit megtalál, örömmel veszi vállára, s viszi vissza nyájához. Nem rájuk haragszik, csak arra, amit elkövettek vagy elmulasztottak. Kegyelmével fordul mindnyájunkhoz. Kegyelme pedig átformál. A megtalált és visszafogadott, a múltját õszintén és bûnbánattal bevalló, kegyelmet nyert ember élete megváltozik. A törvény nem kívülrõl érkezõ parancs többé, belülrõl válik meghatározó életerõvé.

Uram!
Köszönöm, hogy életem útján nem csak Mózessel, veled is találkozhattam. Köszönöm, hogy vétkeim ellenére igaznak nyilvánítottál, és új életre vezettél. Légy vezetõm a sírig, ajándékozz meg az örök élettel! Ámen.

A fenti igék az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóból származnak.

Lelki útravalónk Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! c. könyvéből való.