De az igazak örülnek, vigadnak; Isten színe elõtt vígan örvendeznek. (Zsolt 68,4)

Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek. (Fil 4,4)

Olvasmányok: Lk 11,33-36(37-41a) és Jn 10,11-21

Augusztus 14.
Jézus mondta: "Ki az közületek, aki ezt mondja szolgájának, amikor az szántás és legeltetés után megjön a mezõrõl: Jöjj ide hamar, és ülj az asztalhoz! Nem azt mondja-e inkább neki: Készíts nekem valami vacsorára valót, övezd fel magadat, és szolgálj fel nekem, míg eszem és iszom, te majd azután egyél és igyál?! Vajon megköszöni-e annak a szolgának, hogy teljesítette, amit parancsolt neki? Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt." (Lk 17,7-10)

Mindnyájunknak volt kamaszkora. Nem volt könnyû idõszak. A rend és a kötöttség ellenségünk volt, minden figyelmeztetésért haragudtunk. Lázadtunk szüleink ellen, szeretettünk volna "világgá" menni. Aztán egyszer alig észrevehetõ módon elkezdõdött a változás. Egyik társunk bukása állított meg, vagy a feladatunkat zokszó nélkül átvállaló szülõ miatt gondolkodtunk el, ki tudja?! Büntetést vártunk, és simogatás ért. Akkor ért véget a kamaszkor, amikor beláttuk, szüleink szeretetébõl valamit vissza kell fizetnünk. Hiszen megérdemlik: szeretnek!
Istennel való kapcsolatunknak is megvan a kamaszkora. Isten kihirdette törvényét, s hozzátette: "ezt cselekedd, és élsz!" S a törvény szigorú rendet írt elõ, az egyes parancsolatok közül nem válogathattunk, az egyik betartása nem mentesített a többi érvénye alól. Mi ez, ha nem rabság? Ekkora szigorúság ellen csak lázadni lehet. Elindultunk tõle "messze vidékre", mint a tékozló fiú.
Ám "ott a messze földön, árván, hontalan" kamaszkorunk átlépett az "ifjúvá alakulás" idõszakába. Rájöttünk, hogy mégiscsak jobb volt az atyai házban, az Atya szolgálatában. Utolsó szolgája is szívesen lennénk, ha visszafogadna! Elindultunk, majd rongyosan és kopottan érkeztünk meg. Az Atya öleléssel fogadott vissza háza népe felnõtt tagjai közé. Mindent megbocsátott és elfelejtett, bûneinket "a háta mögé" vetette.
Ezek után felnõtt családtagként élhetünk az Isten háza népében. Minden megváltozott. Ami keserves kötelesség volt, most áldott lehetõség. Amit nyûglõdve tettünk, azt most bõségesen, mértéken felül végezhetjük. S a velünk találkozó emberek számára is tudunk nyújtani valami ráadást: mosolyt, érdeklõdést vagy biztatást. Nem várunk érte dicséretet, csak azt tesszük, ami a dolgunk: szeretetünkkel Atyánkra mutatunk. Imádkozunk is értük. S persze bûnbánattal magunkért is, mert óemberünk magasnak tartja ezt a "felnõtt" mércét!

Uram!
Köszönöm, hogy elviselted kamaszkoromat. Magammal elégedett voltam, mindenki mással elégedetlen. Veled is. Köszönöm, hogy ölelõ karokkal vártál, amikor keserves vargabetûk után hozzád érkeztem. Köszönöm, hogy szolgálhatlak! Ámen.