Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljön.  Azért, aki méltatlanul eszi az Úr kenyerét, vagy issza az Úr poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.  Vizsgálja meg azért az ember önmagát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból.  Mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem becsüli meg az Úrnak testét, ítéletet eszik és iszik önmagának.  Ezért erőtlenek és betegek közöttetek sokan, és ezért halnak meg számosan.  Mert ha mi magunk ítélnénk meg önmagunkat, nem esnénk ítélet alá.  De amikor az Úr ítél minket, akkor nevel, hogy a világgal együtt el ne vesszünk.  Azért tehát, testvéreim, ha evésre egybegyűltök, várjátok meg egymást.  És ha valaki éhes, otthon egyék, hogy ne ítéletre jöjjetek össze. A többiről majd akkor rendelkezem, ha hozzátok érkezem.

Pál apostol miután elmondja, hogy hogyan kell helyesen úrvacsorázni, amint az Úrtól vette, most el­mond még egy fontos dolgot. Ő természetesnek veszi azt, hogy az Úr parancsa szerint a hívők valóban eszik a kenyeret, és isszák a poharat. Az úrvacsora Jézus páratlan ajándékának nemcsak ünnepélyes elfogadása, hanem egyszersmind bi­zonyságtétel is. A „hirdessétek” szó görög megfelelője két igemódban fordítható, „hirdessétek” és „hirdetitek”. Az úrvacsora vételére összesereglő hí­vők ünnepélyes összejövetellel hirdetik az Úr halálát. Már maga a tény, hogy az úrvacsoravételen nem ve­hetnek részt a hitetlenek, mert nincsenek közösségben Krisztussal, már ez felhívás és bizonyságtétel a számukra. Az Úr haláláról beszél ez nekik, és döntés elé állítja őket, dönteniük kell a megfeszített Krisztus ellen vagy mellett. Az őskeresztények hiteles élete és vallási gyakorlata nyomán „félelem támadt minden lélekben” (ApCsel 2,43a).
Az ünnepélyes bizonyságtevésnek tartania kell addig, „amíg eljön”, vagyis amíg visszajön az Úr. Az apostol itt újra Jézus szavaira alapoz (Mt 26,29). Az Úr eljöveteléig, az utolsó napig van és lesz úrvacsora. Legyen nekünk is természetes, ami helyes, és tegyük minden adódó alkalommal! /KS/

Akaratát bennünk és velünk csak akkor értjük meg, ha az ő megmentő szándékát eredményessé engedjük válni. Más szóval a Krisztussal közösségben élők lelkülete misszionáriusi lelkület. Átveszik Krisztustól a mentő lelkületet, az egész emberiségre kiterjedő mentő szándékát, és a Szentlélek által azon vannak, hogy Krisztus ismert legyen a föld végső határáig. (Nagy József)

(Kelemen Sándor (Erdély