"Ezután igen nagy sereg angyalt láttam, akik a mennyei városból jöttek; minden egyes szent számára, névvel ellátott koronát hoztak. Midőn Jézus a koronákat kérte, átnyújtották neki az angyalok és most Jézus saját kezűleg tette minden egyes szentnek a fejére a koronát. Hárfákat is hoztak elő az angyalok és Jézus minden egyes szentnek egy hárfát nyújtott át. A vezérlő angyal adta meg a hangot, mire hálás, boldog énekek hangzottak fel: az összes szentek művészi tökéllyel pengették hárfáikat és a legszebb, legtökéletesebb zene hangjai hallatszottak. Azután láttam, amint Jézus a megváltottak seregét a város kapuja felé vezette. Megragadta a ragyogó sarkú kaput, kitárta azt és felkérte az igazságszerető népet, hogy lépjen be azon. A város belsejében mindaz fellelhető volt, amiben a szent csak gyönyörködhetett. Túláradó 
   
  dicsőséget láttak szemeik. Most megváltott szentjeire tekintett Jézus; arcuk ragyogott a boldogságtól; és miközben rájuk irányította szeretetteljes tekintetét, szép dallamos hangján így szólt hozzájuk: "Látom lelkem fáradozását, és elégedett vagyok. Ez a végtelen dicsőség a ti tulajdonotok az örökkévalóságon át. Szenvedésetek vége tért. Többé nem lesz sem halál, sem fájdalom, sem szenvedés, sem jajkiáltás." Láttam, amint a megváltottak serege leborult és koronáikat Jézus lábaihoz helyezték, és midőn Jézus újra felegyenesítette őket, megragadták hárfájukat és csakhamar a legszebb, s legfenségesebb zene hangjai töltötték be a mennyet s a szentek serege dicséneket zengett a Bárány dicsőségére. 
  Azután láttam, amint Jézus az élet fájához vezette népét, és ismét hallottuk nyájas szavát, midőn így szólt: "E fának levelei a pogányok gyógyítására valók. Egyetek mindnyájan belőle." Az élet fájának ágairól csüngött alá a legszebb gyümölcs és a szentek szabadon élvezhették azt. A városban fenséges királyiszék volt, amelyből az élet vízének kristálytiszta árjai fakadtak. A folyam mindkét oldalán az élet fája állott és a folyam partján még egyéb pompás fák állottak, amelyek a legízletesebb gyümölcsöt adták. 
   A nyelv gyenge ahhoz, hogy híven leírhatnák a menny dicsőségét. Mikor ez a jelenet teljesen kibontakozik előttem, a csodálkozástól a szavam is eláll. A menny rendkívüli és felülmúlhatatlan szépségétől teljesen elbűvölve leteszem a tollat, s elragadtatva kiáltom: "Óh, mily szeretet! Óh, mily csodás szeretet!" A legmagasztosabb nyelv sem tudja elbeszélni a menny végtelen dicsőségét és a jóságos üdvözítő örök szeretetének kikutathatatlan mélységeit!"