Az idős ember imája

A bűn mindenre rányomja bélyegét. Nincsen sem növényi, sem állati élet, sem az emberi életnek semmiféle megnyilvánulása, amely mentes volna tőle. A növények elszáradnak, elrothadnak; az állatok vadak, és sok közülük biológiai léte fenntartása végett megeszi a másikat. Az ember életének minden megnyilvánulása a bűn alatt történik.

 
Ennek egyik jellemzője, hogy megöregszünk. Az emberi test élete dele után beszünteti biológiai növekedését, egy ideig abban az állapotban van. Majd kinél előbb, kinél utóbb beáll az élet alkonya - az öregedés. A hajban ősz szálak jelennek meg, a szem látása fokozatosan gyengül, a közel messzi lesz. A hallás nem olyan éles többé. Az izmok nem feszülnek erőtől duzzadtan, bőre itt is, ott is petyhüdtté változik. A járás nem ruganyos többé, a munka nehézzé változik és lassul, teherré lesz. 

Az ember kénytelen tudomásul venni, hogy nem fiatal többé. Az idő eljárt fölötte, időssé lett. Az öregkor folytatása a fiatal korban elkezdettnek. Ezért jó, ha még ifjú korunkban adjuk oda szívünket Jézus Krisztusnak. Az idős Dávid ajkáról hangzott el ez az imádság. A vénség idején önmaga valóságos megismerésére jutott. "Vénségem idején elhagy az erőm". De ez csak a testi erő. S akkor az Istennel járó ember öreg korában így kérheti Urát: "ne hagyj el engem". Ez egy kimeríthetetlen lehetőség: Azt kérni, Akinek ereje nem fogy el, nem öregszik meg, Akiben nincs változás vagy változásnak még csak az árnyéka sem. Ez az Atya, a mi Urunk, az Úr Jézus Krisztus Atyja (Jak 1,17), és a mi dicsőséges, feltámadott Urunk, aki tegnap és ma és örökké ugyanaz"

(Zsid 13,8). Vesd reménységed horgonyát a biztos kősziklába, hogy amikor "eljönnek az esztendők, amelyekről azt mondod: nem szeretem ezeket" (Péld 12,3b), abban járj, amit Isten minden idős gyermekétől elvár; engedelmes, alázatos, imádkozó szívvel az Ő szent orcája előtt. S elmondhasd a zsoltáríróval: "Kívüled egyébben nem gyönyörködöm e földön. Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem Te vagy ó Isten, mindörökké" (Zsolt 73,25b-26). A szívet, amelyet ez a reménység táplál, Isten "nem hagyja el". Jöhet a biológiai halál, de folytatása: "mindenkor az Úrral leszünk" 
(1Tesz 4,17b).