****ÁTMENET A MULANDÓBÓL AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA.****

A keresztény világ reménységét Pál apostol fogalmazza meg a legklasszikusabban a Titushoz írott levelében. Ez a reménység nem más, mint a Jézus Krisztussal való személyes találkozás boldog várása. “Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését” (Tit. 2,13.). Egy olyan találkozás várása ez, amikor már nem kell többé elválni, hanem az örökkévalóságon át együtt élhetünk Vele. Felvetődik azonban többszörösen is az a kérdés, hogy mikor és milyen módon teljesedik majd be ez a reménység?

Vannak, akik azt gondolják, hogy egy megfelelően pozitív élet következményeként, közvetlenül a halál után történik meg ez a találkozás. Eszerint az elgondolás szerint a halál pillanatában a testet elhagyja egy öntudattal, érzelemmel és cselekvő képességgel rendelkező lélek, hogy azután a Mennyben, az Isten színe előtt éljen tovább. Vajon ez volna a keresztény reménység? Ha elfogadjuk ezt a kereszténység körében egyébként általánosan elterjedt elgondolást, akkor sok egyéb bibliai kijelentés válik értelmetlenné és zavarossá Jézus visszajövetelével kapcsolatban.

Ha az igaz életet élők a haláluk után a Mennybe jutnak, akkor miért van szükség az igazak feltámadására? Hogyan támadhat fel egy olyan ember, aki él? pedig a meghalt igazak a Mennyben élnek, akkor miért kell Jézusnak ide a Földre visszajönni értük? 
Az őskeresztény Egyház reménysége mindig az volt, hogy Jézus személyesen fog visszajönni értük a Mennyből, mert Jézus is ezt ígérte meg nekik. “Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Ján: 14,1-3.). Ez a jézusi ígéret teljesen világosan mondja el azt, hogy csak Jézus visszajövetele után mehetünk oda, ahol Ő is van, vagyis a Mennybe. 
Jézusnak ez a dicsőséges visszajövetele egy rendkívül csodálatos esemény lesz azoknak, akik már most Jézus mellett döntenek. Olyan esemény fog akkor történni, amely rendkívüliségében egyedülálló az emberiség történelmében. "Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből, és feltámadnak először akik meghaltak a Krisztusban. Azután mi, akik élünk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe, és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk." (I. Thess: 4,16-17.). Rendkívüliségét csak fokozza az a tény, hogy a meghalt igazak nem abban az állapotban fognak feltámadni, mint ahogyan meghaltak, mert a feltámadás egy csodálatos átalakulást tartogat számukra. 
Isten első csodája az lesz, hogy "ez a romlandó test romolhatatlanságot ölt magára" (I. Kor: 15,53/a.). Ez azt jelenti, hogy a feltámadás által megszabadulnak a "halál fullánkjától", amely betegség és egyéb más módon ott van minden sejtünkben, és nem tudunk tőle megszabadulni. 
Az átalakulás másik csodája az lesz, hogy “e halandó test halhatatlanságot ölt magára”. (I. Kor. 15,53/b.). A halhatatlan szónak a Bibliában két jelentés-tartalma van. Abszolút halhatatlan csak az Isten. “Akié egyedül a halhatatlanság, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat” (I. Tim: 6,16.). Abszolút halhatatlannak mondható azért, mert az élete önmagában van, vagyis nem mástól kapott, ezért az élete nem függ senkitől sem. 
Ugyanakkor viszont halhatatlannak mondunk mindenkit, aki nem áll a halál uralma alatt. A halál és a halhatatlanság ugyanis két ellenpólus. A halált csak azóta ismeri az Isten által teremtett világ, amióta a bűnt, mert a halál a bűn következménye. Ha majd egyszer megszűnik a bűn, akkor törvényszerűen megszűnik a halál is. Ha pedig már nincs többé halál, akkor csak élet van, – bár csak függőségi szinten – és ezért nevezhető ez az állapot halhatatlanságnak. 
Az átváltozás harmadik csodájaként még egy dologgal ajándékozza meg Isten a feltámadottakat. "Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez." (Fil: 3,21.). 
A bibliában a dicsőség a szív tiszta és szent állapotát fejezi ki. Istennel kapcsolatban is azt jelenti, hogy a tiszta és szent jelleme és természete. Amikor Mózes Isten dicsőségét megismerhette, akkor ténylegesen az Isten jellemét ismerte meg: “Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezer íziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt, de nem hagyja büntetlenül” (II. Móz. 34,6-7.). Ebből adódóan a dicsőség szónak Jézus követőivel kapcsolatban is ezt kell jelentenie, vagyis azt, hogy amikor az Isten dicsősége megnyilatkozik rajtuk, akkor a krisztusi természet nyilatkozik meg és tükröződik vissza. A feltámadáskor tehát a belső vagyis a lelki természetünket is megtisztítja Jézus a bűn minden hajlamától és gyengeségétől. Ez az ígéret tehát azt jelenti, hogy ekkor a lelki tisztaságunkban hasonlóvá leszünk Krisztushoz. Az átváltozásnak ezt a csodáját viszont nemcsak a feltámadott igazak élik át, hanem azok is, akik halált nem látva érik meg Jézus dicsőséges visszajövetelét. 
Az átváltozás előbb említett csodáival azonban még nincs vége annak, aminek átélése közben a maga teljességében ismerhetjük meg azt, hogy mennyire szeret bennünket Jézus. Az a tény, hogy Jézussal helyet cserélve Isten fiaivá lettünk, egy csodálatos jutalmat helyez kilátásba. “Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság Lelkét ismét a félelemre, hanem fiúságnak Lelkétkaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is: örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak, ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” (Róm: 8,14-17.). 
Ez az ígéret azt jelenti, hogy a megváltottak nem egyszerűen csak mint Istennek teremtményei élhetnek az újjáteremtett Földön, hanem mint Istennek fiai. Ez a minősítés azt jelenti számukra, hogy "örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak". Ma még nem tudjuk pontosan, hogy ez az ígéret konkrétan mit is jelent majd akkor. De hogy Jézus mennyire komolyan gondolja ezt az ígéretet, az kitűnik abból, hogy Ő is ígéretet tesz, hogy a királyi székében együtt ülhetünk majd Vele: “Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékemben üljön velem” (Jel: 3,21.). 
Már az ószövetségi időben is találkozunk az istenfiúság fogalmával egy különleges vonatkozásban. Lukács evangéliumából arra lehet következtetni, hogy az Isten fiai meghatározás alatt egy-egy teremtett világ fejedelmeit kell érteni, vagyis azon világok első teremtményeit, miként Ádámot itt a Földön (lásd: Luk: 3,38.). A kinyilatkoztatás szerint ezek az “Isten fiai” különleges jogokat élveznek az el nem bukott világok lényei között. “Lőn egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt” (Jób: 1,6.). “Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának” (38,7.). Ezek a lények közvetlenebb kapcsolatot tarthatnak Istennel, mint a többiek. 
Ugyanakkor azonban a Bibliában adott kijelentések alapján még azt is elmondhatjuk, hogy a megváltottak még a korábban Isten fiainak nevezett lények között is kiváltságot fognak élvezni. Isten ugyanis Jézus Krisztus személyében örökbe fogadta az emberi természetet, és ezzel egy különleges helyzetbe került az emberi család. 
“Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a bűn okozta rontás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit nem lehet többé széttépni. Örökre magához kötözött minket. 'Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta'. Nemcsak azért adta, hogy bűneinket hordozza, és mint áldozat meghaljon értünk, hanem Isten oda ajándékozta Krisztust az elbukott emberiségnek. Hogy biztosítson változhatatlan béke-szándékáról, egyszülött Fiát adta, hogy Krisztus eggyé váljon az emberi családdal, s örökre megtartsa emberi természetét....Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabbra, a Mennybe helyezte. Az 'embernek Fia' az, akivel megosztja a világmindenség trónját.” (Jéz.Él: 17,1.) 
Akik tehát nem a beleszületés, hanem a Szentlélektől való újjászületés által lettek Isten fiaivá, azok minden teremtmény között a legbensőségesebb viszonyba kerülnek Istennel. Mert a megváltottak Isten családjának a tagjai lesznek, és nem csak jelképesen, hanem valóságosan is. Isten annyira komolyan gondolja ezt, hogy értünk otthagyja a Mennyet, eddigi lakhelyét, és ide költözik a Földre az emberek közé, hogy a “családjával” lakjon ezután. Az Ő nagy családjával, azokkal, akiket fiaivá fogadott Krisztusban. 
Ez az az élet, ami fel fogja váltani ezt a mulandó és állandóan változó világot, ahol csak a bűn, a betegség és a fájdalom uralkodik. Ez után az a dicsőségében változhatatlan világ után sóvárgott Mózes, amikor azért könyörgött, hogy Isten végre tegye állandóvá azt, ami kapcsolatban van az életünkkel. Egy ilyen életet ajánl fel Isten minden embernek az evangélium üzenete által. A választást és a döntést azonban ránk bízta. Ma még mindenki választhat és dönthet. Jézus mindenkinek a személyes döntését fogja elfogadni és jóváhagyni. Döntésünkkel azonban annak következményeit is vállalnunk kell. 
Isten azt szeretné, ha mi mindannyian az életet választanánk, hogy Jézussal együtt élve elnyerhessük az Isten fiúság egyébb csodálatos ígéreteit is.