A SZERETET AZ IGAZSÁG LEGJOBB „REKLÁMJA”

"Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok."

(Ján. 13,35.)

Az ember Isten munkatársa lehet a megváltás nagy művének véghezvitelében. Isten megengedi, hogy minden ember a saját környezetében dolgozzék, ehhez élete kalauzaként Igéjét adja neki. Elküldte a Szentlelket is, mint a gonoszra való minden örökölt és szerzett hajlam legyőzéséhez elégséges hatalmat. A Lélek az Ő képmását vési az emberi eszközök jellemébe, és rajtuk keresztül mindazoknak a jellemébe, akik engednek befolyásának. 
Isten arra buzdítja az emberi eszközt, hogy kegyelmének, jóságának és szeretetének bemutatásában működjék Vele együtt, így befolyásolva másokat is. Minden embernek eszközzé kell válnia, melyen keresztül a Szentlélek munkálkodni tud. De csak úgy válhat azzá, ha minden képességét a Szentlélek irányításának rendeli alá. Pünkösd napján Isten elküldte Lelkét és rajta keresztül munkálkodott a fogékony szívekben, hogy mindenkire - akivel a hívők kapcsolatba kerültek - hatni tudjon. 
A hozzánk hasonló emberekhez - barátainkhoz és ismerőseinkhez - fűződő kapcsolataink révén felemelő hatást gyakorolhatunk rájuk. Akiket Krisztusba vetett reménységük és hitük tart össze, azok áldást jelenthetnek mások számára. Jézus mondja: „egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket.” (Ján. 13,34.) A szeretet nem csupán érzés, a körülményektől függő átmeneti érzelem, hanem élő alapelv, állandó hatalom. A szívet a tiszta szeretet forrásai táplálják, melyek Krisztus szívéből, a soha ki nem apadó kútforrásból erednek. 
Ó, hogy feléledne a szív, mennyire megnemesednének indítékai és elmélyülnének érzései az ilyen közösség által! A Szentlélek nevelése és fegyelmezése által Isten gyermekei igazán, őszintén és tettetés nélkül szeretik egymást „nem kételkedő és nem képmutató” (Jak. 3,17.) módon. Ez azért lehetséges, mert szívüket Jézus szeretete tölti be. Egymás iránti érzelmeink Istennel való közös kapcsolatunkból származnak. Egy család tagjai vagyunk, úgy szeretjük egymást, ahogy Ő szeretett minket. Ha összehasonlítjuk ezt az igazi, szent és fegyelmezett érzést a világ felszínes udvariasságával és a túláradó „barátság” semmitmondó kifejezéseivel, ezek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a búzához a polyva. (Ellen G. White)