A „LÉLEK” SZÓ JELENTÉSE

Nagyon sok vitának az képezi az alapját, hogy az egymást meggyőzni akaró felek esetenként nem veszik figyelembe, hogy a Biblia az adott igében milyen lélekről beszél. Könnyelműen átsiklanak afölött, hogy a Biblia szerint milyen lélek tér vissza Istenhez az ember halálának a pillanatában?

Az általunk használt Biblia ugyanis öt dolgot jelöl meg ezzel az egyetlen szóval, hogy „lélek”.

• Léleknek nevezi az Istenség egyik személyét, a Szentlélek Istent: „Az Isten lélek” (Jn. 4,24.) „Szent Lélek”  (Jn. 14,26.) „az Isten Lelke lakik bennetek” (Róm. 8,9.)

• Ugyanezzel a szóval fejezi ki az Isten angyalainak lényét és természetét is, valamint az elbukott angyalok munkáját is: „szolgáló lelkek” (Zsid. 1,13-14.), „kiűzé a tisztátalan lelkeket” (Mt. 8,16.), „tisztátalan lelkektől gyötrettek” (Lk. 6,18.)

• A lélek szó igen gyakran előfordul az egész embernek, mint élő személyiségnek a megjelölésére is: „Így lőn az ember élő lélekké” (I. Móz. 2,7/b.), „Amely lélek vétkezik, annak kell meghalni” (Ezék. 18,20.), „valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van”(I. Jn. 4,2.)

• Lélek szóval jelöli a Biblia az Isten által teremtett ember egyik alkotó elemét is, mint az emberi érzelmek és indulatok központját: „Felette igen szomorú az én lelkem” (Mt. 26,38.),  „feldúlva a ti lelketeket” (Csel. 15,24.), „napról-napra gyötri vala az ő igaz lelkét” (II. Pét. 2,8.). Kifejezi az Istennel való kapcsolatból fakadó lelkiséget, a lelki életet: „elhat a szívnek és léleknek… megoszlásáig” (Zsid. 4,12.), „Szeresd az Urat, a te Istenedet… teljes lelkedből” (Mt. 22,37.), „mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért” (Mk. 8,36-37.)

• De ezt a szót használja a Biblia annak megjelölésére is, amit Isten lehelt az emberbe a teremtéskor: „lehellett az ő orrába életnek lehelletét”(I. Móz. 2,7/a.), „És oda vesze minden földön járó test… Mindaz, aminek orrában élő lélek lehellete volt” (I. Móz. 7,21-22.). Ez a meghatározás az egész Bibliában az Isten életet biztosító leheletére, életadó hatalmára vonatkozik. „Ne háborogjatok; mert a lelke benne van” (Csel. 20,10.), „És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik” (Mt. 10,28).

Bár a Biblia különböző kifejezéseket és szavakat is tud használni a lélek jelölésére úgy az Ó, mint az Újtestamentumban, de ez nem jelenti azt, hogy ezek a szavak különböző dolgokat jelentenének. Bár újabban előszeretettel hivatkoznak teológusok arra, hogy ezeknek a szavaknak más és más jelentése van az eredeti szövegben. A valóság viszont az, hogy csupán rokon értelmű szavakról van szó. Az adott nyelv gazdagságát jelzi, hogy több szót is tud alkalmazni ugyanarra a fogalomra. Hasonlóan, miként a magyar nyelvben mondjuk, hogy megy, járkál, lépked vagy sétál, mindegyik szó minimális különbséggel szinte ugyanazt jelenti. A másik eset pedig az, amikor egyetlen szóval több dolgot is ki tudunk fejezni, mint a „toll” vagy a „nyúl” szavainkkal. Az alábbi példában szemlélve is látható, hogy úgy a héber mint a görög, mindkét szavával ugyanazt akarja kifejezni, vagyis azt, hogy az isteni éltető lehelet kiment, visszatért, vagy éppen még benne van.

• „És beléjük ment a lélek, (ruach) s megéledének.”  (Ez. 37,10.)

• „És megtért a gyermekbe a lélek, (nefes) és megélede.”  (I. Kir. 17,22.)

• „És visszatére annak lelke, (pneuma) és azonnal fölkele.”  (Lk. 8,55.)

• „Ne háborogjatok, mert a lelke (psüché) benne van.”  (Csel. 20,10.)

Máskor pedig ugyanazt a dolgot kétféle szóval is kifejezi a Biblia, esetleg ugyanabban a mondatban: „Magasztalja az én lelkem (psüché) az Urat, és örvendez az én lelkem (pneuma) az én megtartó Istenemben.” (Lk. 1,46-47.). Mindezek hátterén azt mondhatjuk, hogy nem nyelvtani, hanem csak a szövegkörnyezeti összefüggés, és az egész Biblia tanításával való összhang alapján mondhatjuk ki bizonyossággal, hogy az adott esetben mire vonatkozik egy-egy szó a lélek által megjelölve.

A Biblia kijelentéseinek hátterén azt kell tisztán látni, hogy a halál pillanatában az ember minden életfunkciója megszűnik (Lásd: Préd. 9,7-8.  12.).

• Megszűnik a szellemi vagyis az értelmi tevékenység. „Semmit sem tudnak… mivelhogy emlékezetük elveszett… okoskodás, tudomány, bölcsesség nincs a Seolban, ahová menendő vagy”.

• Megszűnik a lelki vagyis az érzelmi tevékenység és reakció. „Szeretetük, gyűlöletük, gerjedezésük elveszett”.

• Megszűnik a testi vagyis a fizikai tevékenység. „Többé semmi részük sincs semmi dologban… semmi cselekedet nincs a Seolban”.

A Biblia tehát még a halálban sem választja szét az ember személyiségének hármas egységét (test, lélek, szellem). Még Jézus haláláról is ilyen módon tesz bizonyságot a Biblia: „…annak felette az én testem is reménységben nyugszik, mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.” (Csel. 2,26-27.).

Mivel a Biblia határozottan beszél arról, hogy a halál pillanatában „a por földdé lesz, mint azelőtt volt, a lélek pedig megtér Istenhez, aki adta azt”(Préd. 12,9.), ezért választ kell keressünk arra, vajon az előzőek figyelembevételével milyen lélek tér vissza Istenhez? Mivel az érzelmi tevékenységünket kifejező lélek a testtel együtt megszűnik a halálban, ezért nyilvánvaló, hogy az Istenhez visszatérő lélek nem lehet más, mint az Isten éltető lehelete. Vagyis ugyanaz a folyamat megy végbe, mint az élet keletkezésekor, csak a halálban fordított sorrendben. Isten a porból teremtette meg a mindhárom tevékenységre képes embert (test, lélek, szellem). A megteremtett emberből, aki teljes és tökéletes volt, már csak az élet hiányzott. Ezért lehelte az orrába az „életnek leheletét” (I. Móz. 2,7.), hogy élővé legyen. Vagyis nem az Isten által formált test lett ettől emberré, hanem a teljes ember lett élővé, élő lénnyé. A halál pillanatában viszont ezt az életadó leheletét veszi vissza Isten, amitől azonnal megszűnik az ember minden funkciója. Így az ember újra porrá lesz, (nemcsak a test, hanem a teljes ember) mint azelőtt volt: „mert por vagy te, és ismét porrá leszel”. (I. Móz. 3,19/b.).

Amikor a Biblia elemzi a halálnak ezt a folyamatát, akkor nagyon határozottan kimondja, hogy ebben a folyamatban nincs különbség az ember és az állat halála között (Lásd: Préd. 3,19-21.). Azt viszont nem gondolja senki, hogy az állatok lelke is a Mennybe vagy a pokolba kerül, mindenki csak az ember lelkéről feltételezi ezt. Ezért Isten a következő megállapításokat adja nekünk az előző igeszakaszban:

• „Az ember vége hasonló az oktalan állat végéhez”.

•  „Ahogy meghal az egyik, úgy hal meg a másik is.”

• „Mindegyik ugyanazon egy helyre megy.”

• „Mindegyik porból való, és mindegyik porrá lesz.”

• „Ugyanaz a lélek van mindegyikben.”

Vagyis ezért nem megy máshová egyiknek a lelke sem, vagyis az éltető lehelete. Mindegyikből Istenhez tér vissza, aki adta azt: „a por földdé lesz, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtér Istenhez, aki adta azt” (Préd. 12,9.). Ezért az első halál folyamatát tekintve „az embernek nincs nagyobb méltósága az oktalan állatoknál” (Préd. 3,19.), mondja az Ige. Ezt erősíti a Bibliának az özönvíz történetéről szóló beszámolója is. „És oda veszett minden földön járó test, madár, barom, vad és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és minden ember. Mindaz, aminek orrában élő lélek lehelete van, a szárazon valók közül mind meghalt.” (I. Móz. 7,21-22.).

Amikor azt látjuk, hogy ilyen egyértelmű a Biblia tanítása, akkor önkéntelenül is felmerül az a kérdés, miként lehetséges, hogy ennek ellenére mégis léteznek teljesen különböző nézetek, és mindegyik a Bibliára hivatkozik? Valószínűleg azért, mert sokakban már a Biblia tanulmányozása előtt kialakult egy sajátos egyéni elképzelés, és a Bibliára már csak azért van szükségük, hogy ehhez a nézetükhöz keressenek benne igazoló kijelentéseket. Az ilyen szemlélet és gondolkodásmód nem akar a Szentlélek vezetésére hagyatkozni, pedig csak Isten Lelke tud világosságot adni a tiszta megértéshez, és tarthat vissza bennünket a tévedésektől. Ezért Isten mindenkit óv attól, hogy a saját nézeteihez keressen igazolást a Bibliából. Inkább engedjük, hogy a Biblia alakítsa és formája nézeteinket és hitünket.