A BÖLCSESSÉG ÉS ÉRTELEM BOLDOGSÁGOT HOZ 

"Boldog ember az, aki megtalálja a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet szerez."

(Péld. 3,13.)

Dávid felkenetésének szertartása... tudtára adta az ifjúnak a reá váró fontos elhívatást. 
Magas tisztsége ellenére, amelyet el kellett foglalnia, Dávid nyugodtan folytatta foglalkozását és megelégedetten várta az Úr tervének kibontakozását a maga idejében és a maga módján. A pásztorfiú olyan alázatosan és szerényen tért vissza a dombokhoz, mint felkenetése előtt, és éppen olyan gyengéden figyelte és őrizte nyáját, mint bármikor azelőtt. Azonban új ihletéssel szerezte énekeit és játszott hárfáján. Gazdag és változatos szépségű táj bontakozott ki szemei előtt... 
Dávid ifjú férfiasságának szépségében és erejében előkészült arra, hogy egy magas tisztséget foglaljon el a föld legnemesebbjeivel együtt. Képességeit, mint Istentől kapott értékes ajándékokat arra használta fel, hogy magasztalja az isteni Adományozó dicsőségét. A szemlélődésre és elmélkedésre való alkalmai azzal a bölcsességgel és kegyességgel gazdagították meg, amelyek kedvessé tették őt Isten és az angyalok előtt. Míg szemlélte Teremtőjének tökéletességét, tisztább fogalmat nyert Istenről. A homályos tárgyak, (igazságok) megvilágosodtak előtte, a nehézségek egyszerűvé váltak, a bonyodalmak kibontakoztak és az új világosságnak minden sugara az elragadtatásnak újabb megnyilatkozásait és édesebb himnuszait váltotta ki belőle, Istennek és a Megváltónak dicsőségére. A szeretet, amely irányította életét, a bánat, amely körülvette, a győzelmek, amelyeket kivívott, mind befolyásolták tevékeny gondolkozását, és amikor Istennek végtelen szeretetét szemlélte életének gondviselésében, szive még buzgóbb imádattal és hálával telve dobogott, hangja gazdagabb dallammal csendült fel, hárfáját újjongóbb örömmel pengette. A pásztorfiú erőről - erőre, ismeretről - ismeretre jutott, mert az Úrnak Lelke megnyugodott rajta. /PP - 641-642./