A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia keresztény ünnep, amelyet január 6-án ünnepelnek. Az epifania görög eredetű szó jelentése: jelenés. Ezen a napon három eseményt ünnepelnek a keresztény egyházak: a napkeleti bölcsek vagy más néven háromkirályok (Gáspár, Menyhért és Boldizsár) látogatását a gyermek Jézusnál, Jézus gyermekkorát a Jordánban történt megkeresztelkedéséig (vízkereszt), valamint az általa véghezvitt első csodát a kánai menyegzőn.

Vízkereszt a "karácsonyi tizenketted" (12 napos ünnep) zárónapja is. Innen az ünnep angol neve:" Twelfthday, Tizenkettedik nap". A 354 napos holdév és a napév közt kereken 12 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok - a naptár más pontjain is találkozhatunk ilyenekkel - a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban.

Epiphania ünnepe először a III. században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születésnapja. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a "Legyőzhetetlen Nap" (Sol Invictus) pogány ünnepével, a népszerű Míthras napisten születésnapjával (dec. 25.) egyeztesse, ezért Epiphania hamarosan új jelentést kapott. Nyugaton a háromkirályok imádásának, keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe lett. Az utóbbi gondolatot később a római egyház is átvette, sőt hozzácsatolták Jézus első csodájáról (a víz borrá változtatásáról a kánai menyegzőn) való megemlékezést.

Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, s ebből a hívek hazavihetnek valamennyit. Régebben otthon a szenteltvízzel megitatták az állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták, hogy áldás legyen a házon.

Ma is szokás még a katolikusoknál a vízkereszt napi házszentelés (koleda). Ekkor a helybéli plébános meglátogatja híveit, megáldja a ház népét és a jószágot, majd az ajtók szemöldökfájára krétával felírja a G-M-B betűket és az évszámot.

A keleti egyház - a Julián naptár szerint vízkeresztkor ünnepli Krisztus születését. Náluk ez a karácsony napja. Az ortodox családoknál - a hagyományok szerint - a betlehemi jászolra emlékezve - szalmát szórnak a tisztaszoba padlójára, és ezen hálnak az éjjel. Másnap délután a gyerekek - a római katolikusok a háromkirályjáráshoz hasonlóan - kántálni mennek az idős görögkeleti házaspárok házához. 

Vízkeresztkor nyilvánították ki Jézus születését a pogány népnek. Ennek jelképe: a három napkeleti bölcs - a három királyok - Gáspár, Menyhért és Boldizsár - a betlehemi csillagot követve megjelent Jézus jászolánál, s uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a kisded és édesanyja, Mária előtt.

Napkeleti bölcsek, csillagjósok voltak, de királyként is emlegetik őket. Korábban több ószövetségi prófécia utalt arra, hogy a Megváltó a pogány világ fölött is át fogja venni a hatalmat. Ezeket a próféciákat "teljesíti be" a háromkirályok története.

Róluk csak Máté evangélista szól, nevük, etnikumuk, látogatásuk idejének közelebbi meghatározása nélkül. Origenész az ajándékok számából következtetett arra, hogy hárman voltak, de kutatók szerint a hármas szám szimbolikus jelentésű is. Utalhat a Szentháromságra, vagy Krisztus méltóságaira (az arany királyságára, a tömjén istenségére, a mirha emberi mivoltára). Vannak, akik Noé három fiának (Sém, Hám, Jafet) leszármazottait, s így a három bibliai népcsoportnak (semiták, hamiták, jafatiták) képviselőit látják a három királyokban. Szimbolizálhatják egyes vélemények szerint a világ korábban ismert három kontinensét is (Európa, Ázsia, Afrika). Ezt támasztja alá az, hogy a középkortól kezdve a harmadik királyt szerecsennek ábrázolták. Nevüket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) a IX. század óta említik.

Mint ahogyan arra már utaltunk, az első századokban a karácsonyt nem ünnepelték, vízkereszttel kezdődött az egyházi esztendő. A sötét hónapokban Jézusban megjelent a világ Világossága. A halál árnyékában élő emberiségnek felragyogott a Fény, aki minden e világra jövő embert megvilágosít.

A keleti egyház a mai napig is a Fény ünnepeként tartja számon vízkeresztet, és az egyházi esztendő legnagyobb ünnepei közé sorolja, amelyet nem lehet áttenni a legközelebbi vasárnapra, hanem a napján kell megülni, miként ehhez evangélikus egyházunk is ragaszkodik.

Vízkereszt nagy ünnep: kár, hogy nem piros betűs. Pedig ahogyan a három királyok teveháton a jászolban fekvő Jézushoz mennek és aranyat, tömjént és mirhát hoznak, úgy kellene nekünk is ezen az ünnepen a názáreti Jézusban valósággá lett, világ Világossága elé járulni. El kellene fogadnunk a Jordánban való megkeresztelésekor felcsendülő szózatot, amely szerint !Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.” (Mk 1,11), s látnunk kellene benne istenségének csodáját, amely a kánai menyegzőn véghezvitt csodában is megnyilvánult.

A mai ünnepnap Isten keresztény népét szólítja meg, hogy felébressze a mindennapok kábulatából: hódoljunk mi is Jézus előtt, aki a Világosság, aki megment bennünket az evilági sötétségtől, amely egyre inkább rabul ejt bennünket. Ahogyan a mai ige is mondja: Múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság. (1Jn 2,8)