"És beteltek az õ szülésének napjai, és ímé kettõsök voltak az õ méhében." 1Mózes 25,24

Az isteni rendben a nagyobb szolgál a kisebbnek. Minél kisebb leszel, annál inkább tied az áldás. Jákób is mindent megtett az áldásért. A versengés már az anyaméhben megkezdõdött. Jákób már akkor elõzni akart. Megszületik Ézsau, hozza magával az óriási elõnyt, az elsõszülöttségi jogot. Az Ige szerint minden elsõszülött az Úré. Gondoljunk az elsõ két született emberre: Kain a nagyobb, Ábel a kisebb - és övé az áldás. õ viszi a bárányt, õ kedves az Úrnak. A tékozló fiúnál is a kisebbiké az áldás. Miért akarsz mégis mindig nagyobb lenni?! Jákób a születésnél nem tudott elsõ lenni, ezért belefogódzik Ézsau sarkába. Nem bírjuk elviselni a lemaradást. A lelki életben a sarokba fogódzás az utánzás. Látsz valakit, akin áldás van. Utol-érni nem tudod, csak a sarkába fogódzni. Isten gyermekeinél rettenetes az utánzás. Ézsaunak megvolt az elsõszülöttségi joga, de nem becsülte. Ézsau testi ember volt. Sokan mondják: mire nekem ez az egész vallásosság? Ezért mondja az Ige: "Ézsaut gyûlölt em" - azt a fajta embert, akinek nem kell az Ige, nem kell Jézus. Jákóbnak nincs, és mindenáron akarja. Eljön az alkalmas pillanat, amikor Jákób azt mondja: "Add el hát nékem azonnal az elsõszülöttségedet." Itt az elõzés pillanata. A könnyelmû mondat: "Ímé, én halni járok, mire való nékem az elsõszülöttségem?" Eladom! Ennek a két embernek az életében itt a lélegzetelállító pillanat. Jákób csúnyán elõz. Ledobta Ézsaut a pályáról. Sok mindent megkap Jákób, csak éppen az áldást nem. Megvette, versengéssel megszerezte, és mégsem az övé. Az Úr szeretné, ha megértenéd, csak az õ útján van áldás!