Szeretet kötelékeivel

„Emberi kötelekkel
vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint mikor valaki arcához
emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.”

Hóseás könyve 11:4




Épp a napokban beszélgettem valakivel arról, hogy
mennyire beteggé tud tenni embereket, ha hamis kép él valakiben Istenről. Ezek a
torz elképzelések vagy abból fakadnak, hogy még nem ismerjük eléggé, vagy
valahogyan hazug gondolatok férkőztek elménkbe Istenünkkel kapcsolatban.




Ma úgy látjuk Istent, mint egy szerető, gondviselő,
türelmes Apát. Izrael – Isten népe – olyan számára, mint gyermeke, akit
szeretettel nevelt. Járni tanította, magához emelte, táplálta, gondoskodott
róla. Ennek ellenére elhagyták, idegen istenekhez fordultak. Hálátlanok voltak.
Isten szíve mégis újra és újra megindult rajtuk.




A mi két és fél éves fiúnkat mostanában próbáljuk
szobatisztaságra nevelni. Ami a lányunknál pár napos váltás volt, azt már most
több, mint egy hónapja tart és még nem értünk a végére. Van amikor sokáig
nagyon ügyes, de azért még vannak „balesetek”. Nem mondanám a legkellemesebb
szülői feladatnak a nyomok eltakarítását. De amikor, megáll, és azt mondja „boci”
(mármint: bocsánat), akkor megindul a szívünk.




Felnőtt életünk során is történnek „balesetek”, de még
jellemzőbb a szándékos lázadás, hűtlenség, Istentől való eltávolodás. Amíg a
számunkra kiszabott kegyelmi idő le nem jár, mi is mondhatjuk: „bocsánat”. A
szívből jövő, őszinte bűnbánatot Jézus érdemeire tekintettel Isten nem fogja
visszautasítani. Magához ölel, körülvesz szeretetével, és újra elindít a
kegyelem útján.







SZILÁGYI JÓZSEF:

HÓSEÁS KÖNYVÉBŐL




Elhagyott a
saját népem,

akit szerettem,
nem szeret!

Nem vagyok fontos,
nem kellek

nekik; kidobva
Kincsük az útfélen.

Kit illet barátság,
tisztelet?

Bizodalmát od’adta
másnak.

Elfeledkeztek rólam,
már csak

én hordom
szívemben népemet:

mint férj búsul
hűtlen társa után,

úgy szánom őt,
aki csalfán s bután

nélkülem próbál
ma boldogulni...

Egyszer, ha szíve fog
megfordulni,

s meglátja,
mennyire szeretem őt:

térdre hull
hűséges Ura előtt…

Kiss István