Szent és rettenetes az Ő neve” (Zsolt. 111,9.).ez intézett szavakat tiszteletteljesen ejtsük ki. „Szent és rettenetes az Ő neve” (Zsolt. 111,9.). Soha, semmilyen körülmény között ne ejtsük ki könnyelműen az istenség címeit és megnevezéseit. Amikor imádkozunk, a magasságos Isten fogadótermébe lépünk, szent félelemmel és tisztelettel kell hát eléje járulnunk. Az Úr jelenlétében az angyalok befedik arcukat. A kerubok és a tündöklő, szent szeráfok mély hódolattal közelítik meg trónját. Mennyivel inkább kell tehát nekünk – halandó, bűnös lényeknek – tiszteletteljesen járulnunk Urunk és Alkotónk elé!
Az Úr nevének megszentelése azonban ennél sokkal többet jelent. Mi is, akár Jézus kortársai, külsőleg a legmélyebb tiszteletet tanúsíthatjuk Isten iránt, közben mégis minduntalan megszentségteleníthetjük nevét. Az Úr neve „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú… aki megbocsát hamisságot, vétket és bűnt” (II. Móz. 34,5–6.). Krisztus egyházáról írva van: „Így hívják majd őt: az Úr a mi igazságunk” (Jer. 33,16.). Ezt a nevet kapja meg Krisztus minden követője. Ez a név Isten gyermekeinek öröksége, hiszen a családtagok az apa neve után kapják a nevüket. Jeremiás próféta Izráel súlyos nyomorgattatásának és megpróbáltatásának idején így esedezett: „Mi a te nevedről neveztetünk, ne hagyj el minket!” (Jer. 14,9.)
Ezt a nevet szentnek tartják a mennyei angyalok és az el nem bukott világok lakói. Amikor így imádkozunk: „Szenteltessék meg a te neved”, akkor azt kérjük, hogy a mi világunkban, bennünk szenteltessék meg. Isten a gyermekének ismer el minket az emberek és angyalok előtt. Esedezz hát, hogy ne hozz szégyent arra a szent, szép névre, amelyről neveztetsz (Jak. 2,7.). Isten az Ő képviselőjeként küld bennünket a világba. Minden cselekedetünkkel Isten nevét kell hirdetnünk. Ez a kérésünk, az Atya nevének megszentelése arra szólít, hogy az Ő jellemével rendelkezzünk. Csakis akkor tudjuk megszentelni Isten nevét, ha életünkkel és jellemünkkel pontosan Isten életét és jellemét képviseljük. Ezt csakis Krisztus kegyelmének és igazságosságának, isteni jellemének elfogadása által érhetjük el. (MB, 106-107.)