Reménység a szenvedésben

„hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.”

Timótheushoz írt első levél 4:10

“Mondottam, ember küzdj és bízva bízzál!” – mondja az Ember tragédiájának talán legtöbbet idézett gondolata. Ezt a nem túl szívderítő buzdítást hadd fokozzam a 13. színből vett idézettel: „A cél voltaképp mi is?A cél, megszűnte a dicső csatának,A cél halál, az élet küzdelem,S az ember célja e küzdés maga.”



Hálásak lehetünk a fenti idézetek nem a Bibliából származnak! Tény, hogy az élet tele van küzdelemmel, fáradsággal, kemény próbákkal, de hogy ez lenne életünk célja...?

Ha nem hiszünk Istenben, gyakorlatilag az életünknek nincs semmi értelme, sem célja. Egy ateista úgy fogalmazott, hogy még ha az életnek nincs is végső célja, azért az életBEN lehetnek célok. Igen-igen, de a végső sorsunk ezek szerint mégiscsak a temető.

Miközben saját kisebb-nagyobb harcainkat vívjuk, ne feledkezzünk meg arról, hogy mindannyian (beleérve Istent és Sátánt ill. követőiket is) egy kozmikus nagy küzdelemben élünk. A küzdelem a bűnnel, az első lázadással kezdődött, és akkor ér véget, mikor Isten megítéli és elpusztítja a bűnt és a bűnösöket.

Pál és Timótheus, az evangélium szolgáiként sokat küzdöttek a tévtanítókkal és a gyülekezetben felbukkanó belső problémákkal. Lelki harcaik voltak napról napra, miközben Krisztust hirdették. Ezért is bátorítja Pál lelki „fiacskáját”, hogy ennek a lelki hadviselésnek akkor, és azért van értelme, mert Istenben bízunk.

 A hívő ember Istene erős Úr, aki már Krisztusban győzött és hamarosan értünk jön, hogy elhozza országát, melynek központja az igazi „Béke városa”. Ott már nem lesz küzdelem, de az életnek mégis lesz értelme. Hogy mi? Ezen gondolkozzunk egy kicsit a mai napon.

Kiss I.