"Magyar történet múzsája, 

Vésőd soká nyúgodott. 

Vedd föl azt s örök tábládra 

Vésd föl ezt a nagy napot! 

Nagyapáink és apáink, 

Míg egy század elhaladt, 

Nem tevének annyit, mint mink 

Huszonnégy óra alatt. 

Csattogjatok, csattogjatok, 

Gondolatink szárnyai, 

Nem vagytok már többé rabok, 

Szét szabad már szállani. 

Szálljatok szét a hazában, 

Melyet eddig láncotok 

Égető karikájában 

Kínosan sirattatok. 

Szabad sajtó!... már ezentul 

Nem féltelek, nemzetem, 

Szívedben a vér megindul, 

S éled a félholt tetem. 

Ott áll majd a krónikákban 

Neved, pesti ifjuság, 

A hon a halálórában 

Benned lelte orvosát. 

Míg az országgyülés ott fenn, 

Mint szokása régóta, 

Csak beszélt nagy sikeretlen: 

Itt megkondult az óra! 

Tettre, ifjak, tettre végre, 

Verjük le a lakatot, 

Mit sajtónkra, e szentségre, 

Istentelen kéz rakott. 

És ha jő a zsoldos ellen, 

Majd bevárjuk, mit teszen; 

Inkább szurony a szivekben, 

Mint bilincs a kezeken! 

Föl a szabadság nevében, 

Pestnek elszánt ifjai!...- 

S lelkesülés szent dühében 

Rohantunk hódítani. 

És ki állott volna ellen? 

Ezren és ezren valánk, 

S minden arcon, minden szemben 

Rettenetes volt a láng. 

Egy kiáltás, egy mennydörgés 

Volt az ezerek hangja, 

Odatört a sajtóhoz és 

Zárját lepattantotta. 

Nem elég... most föl Budára, 

Ott egy író fogva van, 

Mert nemzetének javára 

Célozott munkáiban. 

S fölmenénk az ős Budába, 

Fölrepültünk, mint sasok, 

Terhünktől a vén hegy lába 

Majdnem összeroskadott. 

A rab írót oly örömmel 

S diadallal hoztuk el, 

Aminőt ez az öreg hely 

Mátyás alatt ünnepelt! - 

Magyar történet múzsája, 

Vésd ezeket kövedre, 

Az utóvilág tudtára 

Ottan álljon örökre. 

S te, szivem, ha hozzád férne, 

Hogy kevély légy, lehetnél! 

E hős ifjuság vezére 

Voltam e nagy tetteknél. 

Egy ilyen nap vezérsége, 

S díjazva van az élet... 

Napoleon dicsősége, 

Teveled sem cserélek! "