Nincs ok a csüggedésre!

„Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.”
(Korinthusiakhoz írt második levél 4. fejezet 16. vers)

Mindannyiunk életében előfordulnak olyan pillanatok, napok, hetek, talán évek is, melyek nem úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk. Amikor semmi nem jön össze, sőt…

Igyekszünk, igyekszünk, de mégsem megyünk semmire. Aztán sokszor olyan dolgok felett is aggodalmaskodunk vagy szomorkodunk, melyekre abszolút nincs befolyásunk.

Mindenesetre, nehéz nem elcsüggedni, mikor összecsapnak felettünk a hullámok. Munkanélküliség, betegség, katasztrófák, hontalanság, szenvedélybetegség, eladósodás…

Olyan súlyos dolgok ezek, melyekre csupán egy ’Ne csüggedj!” odavetése, nem sokat ér. Ám ugyanakkor ezek a mélységek mutatják meg számunkra milyen törékenyek vagyunk és a legtöbben csak így gondolkodnak el azon, miért is vannak a világon.

S valóban, mikor valaki megízleli a halál közelségét, másként kezdi látni az addigi és az azutáni életének céljait.

Az apostol épp ezekre a célokra tekintve buzdít ma bennünket is mindennapi teendőink átgondolására, átértékelésére.

Így bármit terveztél is mára, ne feledd ’a külső ember megromol’, vagyis a földi dolgokat előbb vagy utóbb, de megemészti az enyészet. Viszont, ami megmarad, „a belső”, épp a külső megromlásának megtapasztalása által újul meg napról napra.

Csüggedésre tehát csak akkor van okod, ha számodra a múlandó dolgok számítanak csupán.

Ma reggel én azért imádkozom, hogy minél többen meglássák a Jézus által felkínált örök élet értékét.

„Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; …Gondoljatok tehát őrá, …hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek.” (Zsid.12:2-3) /Káldi ford./

Sz.