„Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Mert mostanra már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy Isten beszédeinek alapelemeire tanítsanak titeket, és olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek tapasztalatuk folytán gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsidók 5:11–14).

Ennek a bibliai szakasznak a kulcsszava az idő. E sorok címzettjeinek tanulási nehézségeik voltak: eltompult a hallásuk, lassan tanultak. Már egyetemre kellett volna járniuk, de vissza kellett térniük az általános iskolába, hogy újra az ábécét tanulják. Már másokat kellett volna tanítaniuk az igazságra, ám még mindig tanulniuk kellett azt.

Kik a nagykorúak, az érettek? Az érettséghez a Szentírás folytonos használata vezet, de a lelki érettség jele nem az, hogy mennyit tanulsz, hanem az, hogy mennyit valósítasz meg a gyakorlatban. A lelki életben a tudatlanság ellentéte nem az ismeret, hanem az engedelmesség. Emlékezetünkben hosszú távon a hallottak mintegy 10%-a marad meg, a látottak 50%-a és a megtett dolgok 90%-a.

Ezért: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” (Jakab 1:22–25).