Amikor nehézségeink támadnak az életben vagy a kapcsolatainkban – márpedig ez időnként elkerülhetetlenül bekövetkezik –, akkor könnyen elindulhat bennünk a kétségbeesés dominóhatása. Először csalódás ér minket egy esemény vagy egy kapcsolati probléma miatt. Aztán, ha a próba hosszabb ideig tart, elcsüggedünk, és már nem is reméljük, hogy a dolgok valaha is megváltoznak. Végül, amikor úgy érezzük, hogy mozdíthatatlan az a nehézség, aminek nekifeszültünk, ledönt minket az utolsó dominó, a kétségbeesés.

Tehetetlennek és reménytelennek érezzük magunkat, nem látjuk tisztán az utat, nem is tudjuk, hogyan láthatnánk. Ahelyett, hogy megfutnánk életpályánkat, úgy érezzük, hogy ragacsos masszában evickélünk, melyből nem tudunk a felszínre jutni.

Amikor nem értjük életkörülményeinket, gyakran az istenképünk is torzul, kisebbnek látjuk Istent és korlátozottnak képességeit. Azt hisszük, hogy egyetlen jó végkifejlet lehet: amit mi akarunk! Inkább bíznunk kellene mennyei Atyánkban, lehet, hogy ő sokkal nagyobb és jobb dolgokat tervez! Arra kell törekednünk, hogy meglássuk munkálkodását, bármilyen megpróbáltatásban vagyunk is.

Ne feledd, Isten tervei nagyobbak, mint a mieink; lelkünknek igazi megelégedést csak mennyei Atyánk és az ő céljai adhatnak, bármennyire fájdalmasnak tűnnek is azok pillanatnyilag. Jakab ezt írja: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1:2–4).

Nem fogod megadni magad a kétségbeesésnek, ha ezt az igazságot szem előtt tartod.