Az egyházi vezetők gyakran küszködnek azzal is, hogy tudják, hogyan tápláljanak másokat lelkileg, de maguk nem táplálkoznak.

Amikor Pál elhagyta Efezust, összehívta a gyülekezeti vezetőket, és ezt mondta nekik: „Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek őrizőivé tett titeket a Szentlélek.” Mielőtt másokról próbálnál gondoskodni, tanulj meg gondoskodni magadról! Mielőtt Isten felépít egy missziót, először a szolgálattevőt készíti fel, különben könnyű prédák lennénk az ellenségnek.

 Amikor az adminisztratív teendők sokasága azzal fenyegetett, hogy az apostoloknak nem marad idejük igazi hivatásukra, ezt mondták: „mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett” (ApCsel 6:4). Vezető testvérem, ne csak arra figyelj, hogy felkészülj a prédikációdra, azzal is törődj, hogy a lelked folyamatosan felkészült legyen! Ne csak a gyülekezetednek állíts fel határokat, hanem magadnak is! Ha megengeded magadnak a könnyebbik utakat, azzal kaput nyitsz nem helyénvaló kapcsolatoknak és ártalmas szokásoknak. Emiatt kettős életet fogsz élni: más leszel a nyilvános szolgálatodban és más a személyes küzdelmeidben. Ha ez történik, folyton a lelepleződéstől fogsz félni, képmutatónak érzed magad, és nem lesz önbizalmad, ami pedig szükséges ahhoz, hogy Isten használni tudjon (ld. 1János 3:21–22). Ezt aztán a gyülekezet szenvedi meg, mert lelkileg megfosztott lesz.

Mire van szüksége Isten küszködő szolgáinak? Lelki apákra! Pál írja: „ha tanítómesteretek sok ezer volna is Krisztusban, atyátok azonban nincs sok” (1Korinthus 4:15). Keress egy érett, harcedzett szolgatársat, és kérj tőle segítséget, mielőtt a problémák elhatalmasodnának rajtad! A szolgálatban való kitartásod múlik rajta!